2013. szeptember 14., szombat

Summer of 2013


Sziasztok!

Mint minden nyár végén most is összesíteném Nektek, hogy mi történt Velem, merre jártam, mit csináltam :) Enjoy it!

Először is kezdeném a számomra legfontosabbal: Nekem ez volt abszolút az idei nyár slágere! :D



És most jöjjenek a fontosabb események :D



2013.06.14. - MCFLY - Liverpool:
Ezzel a koncerttel egy 9 éves álmom vált valóra. A várakozás eléggé borzalmas sikeredett, több mint 12 órát vártunk, ami nem volt gond csak szakadt az eső és nagyon fújt a szél és ráadásnak még nagyon hideg is volt. A koncert maga fergetes volt, az első sorból a legjobb helyről nézhettem/bulizhattam végig és imádtam minden percét. :) Imádom ezt a négy marhát :)
Részletesebben ITT olvashattok róla :)



 2013.06.16. - THE WANTED - Cork :)
A McFly koncert után rögtön átutaztunk Írországba, hogy lássuk újra a The Wantedot. A koncertre csak későn értünk oda, mivel egész nap szakadt az eső és képtelenség volt elindulni így nem álltunk elől, de a koncert így is fergetes volt, főleg mivel azt hittük, hogy Nathan nem is lesz ott, de egyszer csak előugrott a semmiből :D A fiúk nagyon sokszor ránk néztek/mutattak, iszonyat édesek voltak :)
A koncertről részletesebben ITT olvashatsz!


2013.07.26. - JEDWARD - Cork :)
Természetesen a nyár nem nyár Jedward koncert nélkül, ezért amikor megtudtuk, hogy a fiúk fellépnek Írországba azonnal megvettük a koncert jegyeket Corkba és Limerickbe :).
Imádok Írországba utazni, de ha nincs semmi Jedward, akkor az nem az igazi. Olyan, mint a langyos limonádé vagy, mint az olvadt fagyi stb. :D Nem mondom, hogy a TW rossz volt, de nem volt a legjobb.
Szóval a Cork-i koncert valami fergeteges volt! A várakozást is nagyon élveztem, bár csak 8 órát kellett kint lenni, ami nem sok. Új barátokat is szereztünk és láttunk ismerős arcokat is :D A koncerten első sorban álltunk pedig nem is oda szólt a jegyünk. A fiúk extra cukik voltak, hozták a formájukat :)
Részletesebben ITT olvashatsz róla :)





2013.06.27. - JEDWARD - Limerick :)
Cork után másnap reggel egyből indultunk is át Limerickbe, mivel ott volt a következő koncert :) A várakozás ismét nagyon jó volt, ráadásul fedett helyen és a német barátainkkal voltunk egész idő alatt :) A koncerten most kissé nehezen, de ismét sikerült az első sorba állnunk, és szinte egész koncert alatt rengeteg figyelmet kaptunk az ikrektől :D
Részletesebben ITT olvashatsz róla :)

                             

Sajnálatos módon a sok jó ellenére történt a nyáron egy tragédia is...Sajnos meghalt a nagypapám, amire lelkileg nem voltam felkészülve, mivel természetesnek vettem, hogy Ő ott van és bele sem gondoltam mélyebben, hogy mivel is járna a halála...De megtörtént és rettenetesen megviselt, mivel régen láttam utoljára és nem tudtam Tőle elbúcsúzni.
Ez ráébresztett sok dologra, de főleg arra, hogy az élet rövid, kevés az idő és sok tennivaló. Fiatal vagyok még, lassan 24 éves, tele rengeteg álommal és céllal, amiket még nem váltottam valóra.
Ő volt az első családtagom, akit elveszítettem és azt hiszem, hogy ezt sosem fogom egészen feldolgozni.

2013.08.26. - Dóri szülinapja:
Azt hiszem, hogy ezzel már hagyományt teremtettünk, mivel minden évben összejövünk Dóriéknál, hogy megünnepeljük a szülinapján. Ez most sem volt másképpen: Grilleztünk, sokat nevettünk és filmeztünk éjjel :D



2013.08.29. és 2013.09.02. - LONDON:
Úton a Fusion Festival felé, megálltunk Londonban 2- órákra és már a jól ismert útvonalakon elmentünk megnézni a kedvenc helyeinket: Buckingham Palace, St. James's park, Houses of Parliament. Ezeke na helyeken töltöttünk el kis időket, pihenve, napozva és beszélgetve :)
Személy szerint én imádom Londont, de most valahogy nem volt meg az a varázs, mint régebben, amikor többet jártam ott. Eddig mindig a hideg-rideg-ködös-esős Londont láttam, viszont most 30 fok, ragyogó napsütés és felhőtlen ég fogadott :D


2013.08.31. - MCFLY - Fusion Festival - Birmingham:
Reggel, vagy is hajnalban indultunk ki a fesztivál helyszínére, ahol már eléggé sokan várakoztak. Majd a több órás fagyoskodás után bekerültünk az első sorba, szinte a legjobb helyre, ahonnan panorámában nézhettük végig a McFly fellépését :) A koncert ismét nagyon jó volt, bár sajnos csak 7 számot adtak elő, mert mentek is egyből tovább a következő fellépésükre. Imádom Őket, számomra Ők még mindig istenségek :D

Részletesebben ITT olvashatsz róla :)


2013.08.31. - UNION J - Fusion Festival - Birmingham: 
Óriási álmom vált valóra azzal, hogy láthattam végre a fiúkat élőben! A tavalyi X-factor óta nagy rajongójuk vagyok és minden vágyam volt, hogy eljussak egy koncertre. Bár igaz, hogy ez nem teljes fellépés volt, csupán pár számot adtak elő, de még is ott álltak előttem és énekeltek :D Imádtam! Bár még van hova fejlődnie a srácoknak is :)

Részletesebben ITT olvashatsz róla :)


2013.09.01. - THE WANTED - Fusion Festival - Birmingham:
A Fusion Festival második napján léptek fel a srácok, estefelé, de minket nem zavart, már reggel korán odamentünk és ismét fagyoskodva, de várakoztunk, összesen 13 és fél órát. Ismét sikerült első sorban állnunk, hozzáteszem: Ez volt az első első soros TW koncertünk és iszonyatosan jó volt :D A fiúk nagyon közvetlenek és kedvesek. A Heart vacancy-nél úgy volt, hogy minket hívtak fel a színpadra, de a biztonsági őr másokat vett ki a tömegből, ezért ez a része egy kicsit csalódás volt, de kárpótolva lettünk Nettivel azzal, hogy felvették a magyar zászlónkat és bedobták a gyűjteményükbe :D
Részletesebben ITT olvashatsz róla :)



2013.09.05. - One Direction: This is us
Gondolom már mindenki megnézte a filmet, aki számít :) Ez alól én sem voltam kivétel, már rögtön az első nap a moziba ültünk Nettivel :) Imádtam minden percét, és még rég röhögtem ilyen jót egy filmen :D Mindenki nézze meg, aki eddig nem tette volna még meg! :D



Lényegében ennyi volt az én nyaram :) Voltak jó pillanatok és voltak rosszak is, de így volt teljes, így kellett lennie minden percnek :) Remélem Ti is kihasználtátok minden percét rendesen és sok-sok helyen jártatok, ahol eddig még nem. Mert ne feledjétek: Az élet rövid, ki kell használni minden egyes percét! :)

2013. szeptember 13., péntek

One Direction: This is us



Mint, minden 1D rajongó én és Netti is elmentünk kötelezően megnézni a This is us-t, már rögtön a magyar premier napján.
Eredetileg Birminghamben akartuk megnézni augusztus 29-én, de mivel igen csak drága volt kint egy jegy, ezért a hazai mellett döntöttünk végül. Hozzáteszem, igen csak nehéz volt úgy kint lenni Angliában, hogy tudtuk, hogy ott pont akkor van a premier és mi nem tudunk bemenni =/ Na de mindegy is :D



Magára a filmre személy szerint én felkészültem, mert kint Birminghambe a Fusion Festivalon mondta egy csaj, hogy Ő már látta, jó is volt, de nem az volt amire számított. Így hát én is így mentem be a moziba :D




Személy szerint Nekem két benyomásom támadt miután megnéztem: Egyrészt iszonyatosan tetszett! Vicces volt látni a fiúkat a mozivásznon, mi Nettivel iszonyat sokat röhögtünk jó hangosan, főleg, amikor beadtak róluk régi felvételeket stb. Nagyon élveztem azt a másfél órát.
Másrészt miután kijöttünk az volt az első mondatom, hogy Én az elkövetkező pár évbe nem akarok 1D koncertre menni! Az a hisztéria, ami körülöttük van és amit leadtak a filmben is...hát nekem nem hiányzik.

Így hát remélem leapad ez a mánia minél előbb és lehet Velük találkozni normálisan! De egyenlőre ŐK a VILÁG legnagyobb fiúbandája...Ez tény, ezt nem tudja senki felülmúlni. Még a régi Tokio Hotel mánián is simán túltettek...És aki mást mond az hülye vagy szimplán vak :D

Btw. Mindenkinek ajánlom a 3D-set! :D Jó szórakozást!

2013. szeptember 11., szerda

Fusion Festival - Egyéb


Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben leírom Nektek, hogy még kik is léptek fel a Fusion Festivalon, de csak is azokról írok részletesebben, aki tetszett, valamit arról is aki nem tetszett, de tudom, hogy vannak rajongói itthon :) A McFly-ról, a The Wanted-ról és a Union J-ről ebben a bejegyzésben nem írok!
Róluk: ITT, valamint ITT és ITT olvashattok :)

Íme a fellépők:




Először azzal kezdeném, ami a legjobban tetszett és így haladnék lefelé :)

1. Neon Jungle:
Egy teljesen új lánybanda, egyéni stílussal, megjelenéssel és csupán eddig egyetlen egy számmal. Amikor feljöttek a színpadra totál meglepődtem, én nem erre számítottam, amikor bemondták, hogy Neon Jungle: Megjelent négy lány, és nekem az első mondatom az volt, hogy "Tök jó a hajuk" :D. Csupán négy számot adtak elő, de egyiknél sem húztam a számat, hanem csak elmosolyodtam, mert tudtam, hogy ez valaminek a kezdete volt nálam :D Nagyon-nagyon tetszett az a négy szám. Az előadás módjukon még van mit javítani, látszik, hogy tapasztalatlanok, de majd idővel kialakul ez is :)
Miután hazajöttem egyből rájuk kerestem és azóta hallgatom Őket szorgalmasan :D Ez tényleg olyan, amit csak ajánlani tudok :D





2. The Saturdays:
Szintén egy lányokból álló banda, szerintem Őket sokan ismerik. Nem voltak rosszak, nem unatkoztam közben :D Előtte már itthon hallgattam Őket, hogy úgymond felkészüljek, szóval már nagyjából tudtam, hogy mire számítsak :D De teljesen rendben voltak, tetszettek.






3. Ollie Marland:
Ő is még teljesen új, de nagyon aranyos volt és alig várom, hogy legyenek saját számai :D Én sosem szeretem, ha Valaki feldolgozásokat játszik, ezért egy kicsit szenvedős volt, de maga a srác iszonyat édes volt, ezért a szívembe lopta magát :D


4. The Vamps:
Az Ő létezésükről még Netti világosított fel még a nyár elején, mivel egy McFly feldolgozást már felraktak a netre és azt néztük meg. Amikor megtudtuk, hogy fellépnek hát nem tudtam, hogy mit mondjak. És amikor feljöttek a színpadra, akkor körülbelül elröhögtem magam, mert nem az, hogy jó pasik, hanem olyan fiatalok, hogy ez a cuki kategória jutott róluk eszembe :D Az énekes nekem egy kicsit beképzeltnek tűnt, és erre rá is tett sokszor egy lapáttal. Volt, hogy ránk nézett, mi álltunk faarccal, erre ő mindig ránk mosolygott...Na ez az, amiről beszéltem: cuki kategória, de nem mosolyodtam el tőle. Jók voltak, de egy stílusváltás rájuk férne :D


5. James Arthur:Tudom, hogy Őt nagyon sokan szeretik az X-factor miatt, de engem nem nyűgözött le. Én próbáltam olyan szemszögből nézni, hogy Ő nyerte meg, biztos nagyon jó lehetett, de nálam, valahogy ez nem jött át. A közönség sem tombolt annyira, pedig elvártam volna, ha már Ő nyerte meg, de nem...Számomra egy ember volt, aki ott állt a mikrofon előtt, folyton lehajtott fejjel, faarccal. Sajnálom, ha valakit megbántottam ezzel, de nekem ez nem a stílusom. Valakinek ez jön be, valakinek nem :D

6. Conor Maynard:

Számomra Ő az, akit nem tudok hova rakni. Én egy nagy dologra számítottam, mivel eléggé ismert a srác. A koncert elején felhúztakegy vásznat a háttérbe, amin az Ő arca van és a neve, majd kihozták a dobot, amit elfedtek egy műanyag fallal...Ezt nem tudom mire vélni, de biztos megvolt rá az oka. Majd megjelent maga a srác is. Hááát én nem erre számítottam. Én csak néztem Őt kifejezéstelen arccal, mert tényleg nem tudtam hova rakni, Ő is rám nézett, de semmi :D. Végig grimaszolva énekelt, ami engem eléggé zavart. Viszont pozitívomok is voltak! Pl. Nem érdekli, hogy szinte a közönség háromnegyede nem miatta volt ott, ő akkor is jól elugrált a színpadon és jól érezte magát, valamint a mellettem lévő két csajra sokszor rámutatott, mivel Ők miatta voltak itt :D Van önbizalma a gyereknek az tény, nem is kicsi :D



7. Isac Elliott:Ez a kiscsávó nagyon vicces volt, mivel egy komplett zenekar állt mögötte és azt hittük valami idősebb ember fog fellépni...És kijött Ő, azt hiszem 12 éves lehet :D Nettivel elkezdtünk röhögni, mert tényleg nem erre számítottunk. Mondtak valami Justin Bieber-t is hozzá, de nem tudom, nem figyeltem. A lényeg, hogy vicces kis gyerek, de nagyon ügyes előadó, bár még van mit fejlődnie :D Ajánlom a korosztályának, hogy hallgassa bátran :)

Nagyvonalakban ennyi lenne, a többiekről nem akarok szót ejteni, mert nincs mit mondanom :) Remélem tetszett ;)


2013. szeptember 8., vasárnap

The Wanted - Fusion Festival - Birmingham - 2013.09.01.

Előzmények ITT és ITT :)


A Fusion Festival első napja után úgy gondoltuk, hogy másnap korábban kellene kimenni, mivel ki tudja ki lesz ott a Wanted miatt és mennyien fognak várakozni már ott hajnalban. Ennek örömére másnap elindultunk ugyanabban az időpontban, hajnali fél 5-kor, mint tegnap, mivel képtelenek voltunk korábban felkelni, így is alig aludtunk már napok óta. Mint kiderült, vasárnap nem úgy járnak a buszok, mint szombaton, így az első busz, csak 6-kor indult...Innentől kezdve 1 óra fagyoskodás következett, ami Birminghamben hajnalban nem volt vicces. Egy csomó kétes alak mászkált arra, egy még oda is jött, de az csak beszélgetni akart, egész jó fej volt :D

A busz nem ott tett le, ahol előző nap, mivel aznap ilyen "shortcut" járatok vannak, így nem közlekednek teljes útvonalon...Hát no comment, persze ez megint nem volt sehova kiírva =/. Így hát egy bő fél órás séta következett, közben zenét hallgattunk telóról. Amikor már azt hittük, hogy eltévedtünk megláttam a VIP bejáró kocsifelhajtóját, ezért egyből balra fordultunk, ahol már meg is pillantottuk az előző napi jól ismert kisdobot és a várakozó embereket. Meglepetésünkre voltak vagy 20-an, ezért egészen előre be is tudtunk állni, mivel már alapba 4 sorba rendezték az embereket.
Leültünk és vártunk. Ismét nagyon hideg volt és a körülöttem lévő briteket elnézve én nem is értem, hogy nem fagytak szét ott az emberek: Mindenkin rövidnadrág vagy szoknya volt, harisnya nélkül + top =/ Hát ember könyörgöm! 8 fok van =/




Majd megjelent a jól ismert tegnapi biztonsági őr, pufis meleg kabátban, és mondta, hogy az a legfontosabb, hogy tartsuk magunkat melegen, mivel tegnap volt ebből gond. Hát nem csodálom ember :D Majd 1 órával később elkezdett kukás zsákokat osztogatni, ami tényleg tökre melegített: Rátettem egyet a lábfejemre és a lábszáramra és többé nem fáztam :D Volt ott egy srác, nem tudom a nevét, elneveztük zacskós srácnak, mivel mindkét nap azt csinálta, hogy beleállt a kukászsákba és ő úgy jól elvolt köszöni szépen :D Kész volt :D
Persze megjelent SAM is :D Már egyből tette a fejét, ugrotta át a kordonokat :D Édes Drágám :D

Amúgy a karszalag osztók között volt egy magyar nő is :D Tökre aranyos volt :D Első nap annyit nem beszéltünk Vele, viszont aznap koncertek után külön megkerestük és beszélgettünk Vele sokat, búcsúzáskor még puszit is adott :D Nagyon aranyos volt.

Később, amikor már voltunk vagy 1000-en, akkor jött a Capital FM-től egy csaj, egy megafonnal és azzal üvöltözött. Viccesnek vicces volt és aranyos, de egy óra után már senki nem foglalkozott Vele.

A kapunyitás ismét csúszott, de nem sokat, csak 10 percet. Ezúttal Netti jutott be előbb, és ismét sikerült első sorban állnunk, ezúttal sokkal jobb helyre, mint tegnap :D Amint beértünk egyből elkezdték megint a tegnapi klipeket adni: One Direction, The Wanted, Jessie J, JLS stb stb. :D
Még két óra volt a kezdésig és mi már nagyon unatkoztunk 1 óta felé, ezért a biztiőrök elkezdtek táncolni a "Best song ever"-re, amikor az ment, de tökre szinkronba profin nyomták a koreográfiát :D A The Wantedot énekelték :D A JLS-re meg a jól ismert kézmozdulatot már tegnap betanulták :D Tökre viccesek volt :D Majd hullámot csináltattak Velünk, de vagy 20 verzióba és a végén már azon versenyeztek, hogy kinek az oldala a jobb :D Készek voltak teljesen :D Imádom Őket <3 Ők voltak a legjobbak :D


Amúgy ez a nap nagyon hosszúnak tűnt akkor, mivel a The Wanted csak este fél 8 körül állt a színpadra, nekünk meg vagy 9 előadót végig kellett szenvedni előttük.

Az aznapi fellépőkről majd szintén külön bejegyzésben írok, most csak azt írom le, hogy kik voltak: Conor Maynard, The Saturdas, James Arthur, Ollie Marland, Neon Jungle, Ne-Yo, Wretch32 stb.

Végre eljött a várva várt pillanat, jött a The Wanted :D Leadtak róluk egy eléggé hosszú introt, majd megjelentek a srácok. Hát a tömeg őrjöngve fogadta Őket és akkor még egyhén is fogalmazok. Több tízezer ember sikított egyszerre. Ez felbecsülhetetlen volt :D
Jay beugrált, a többiek besétáltak, majd indították egyből a koncertet az All Time Low-al :D Mindenki együtt énekelt Velük! Kivétel nélkül :)


Inkább csak az ismertebb számaikat adták elő, mint pl. Warzone, Chasing the Sun, I found you, We own the night, Heart vacancy, glad you came stb.




A heart vacancy számnál mindig hívnak fel rajongókat a színpadra, ez most is így volt. Jay kiválasztotta Nettit és akkor mindketten felmentünk volna, erre a bizti őr kiszedett egy tök más csajt és felvitte őt. Hát ez meg mi????? O.o Na de mindegy így is nagyon elvoltunk :D A csaj, akit Nathan felhívott kikapta Nate kezéből a mikrofont és énekelt, de előtte belevisított Nate fülébe, aki annyira megijedt, hogy összegörnyedt és a fülét fogta, szegény :D Majd szám végén a csaj visszaadta neki a mikrofont mire Nate megszólalt, hogy btw. "Thank you" :D


Még a koncert elején szóltunk a biztonsági őrnek, hogy dobja már fel a zászlót a színpadra, aki fel is tette, csak tökre a szélére Nathan lába elé, aki amúgy egyből észre is vette, de nem foglalkozott Vele...Majd 3 számon keresztül mindegyik fiú arra ment és esküszöm úgy nézegették, mint valami döglött galambot, de egyik sem nyúlt hozzá. Már azt hittük kupaktanácsot artanak, hogy mi az ott, amikor is megtörtént a csoda: Max felvette!!!!! :D Én mutogattam neki, hogy az a miénk, mire ő bólintott és hátra vitte lerakni! :D HURRÁ! :D





Btw. Jay-nek még adtunk Skittles-t is, felvette és mutogatta boldogan, hogy azt Ő kapta :D Iszonyat édes volt :D


Ugye mi Siva és Nathan oldalán álltunk, ezért 90%-ban Velük "találkoztunk" ott  :D Komolyan mondom, hogy Nathan-nek mutogathatsz te bármit, nem foglalkozik senkivel csak saját magával...Talán egyszer rádpislog, akkor örülj életed végéig :D
Siva iszonyat édes volt!! Nekem régen ő volt a No. 1, de a cork-i koncert után Jay lett...De Jay aznap nem foglalkozott Velem, Siva viszont sokat :D Pl. Amikor beállt elém egyből lenézett az első sorra, én ezerrel rámosolyogtam mire ő ilyen tök szexin rámbólingottt, mire a mellettem lévő csaj azt hitte, hogy ránézett és elkezdett sírni xD Én úgy mentem el, hogy akkor Jay, de úgy jöttem haza, hogy omg Siva :D

Egész nap a We own the night klipek nyomatták a kivetítőn és nap végére úgy voltam, hogy ha még egyszer meghallom ezt a számot akkor kifutok a világból! Erre koncerten játszották xD Én kb lehajtottam a fejem, hogy NEEEEEEEEEE, de akkor Max arra jött, nem énekeltem, mire Ő rámnézett ilyen tök cukin, rámosolyogtam és akkor már boldog volt :D És akkor már énekeltem én is :D
Lényegében ennyi történt :) Nagyon-nagyon jó volt a koncert, de nekem valami hiányzott belőle. Kicsit űr maradt a lelkemben, de én magam sem tudom megmagyarázni, hogy miért. Netti szerint azért, mert nekem nem Ők a No.1 fiúbanda és lehet ezért.
Koncert után azt mondtam szegényemnek, hogy én nem nagyon akarok többet The Wanted-ra menni, én sem tudom, hogy miért mondtam :D Tudom, hogy ezzel megbántottam, mert Ő meg közölte, hogy neki ez a koncert tökéletes volt :D Persze azóta átgondoltam, aludtam rá egyet és persze, fogok menni koncertjükre :D Én sem értem, hogy azt akkor miért mondtam. Lehet, hogy csak ki voltam, mert vagy 16 órát vártam rájuk :D
Kimentünk a VIP bejáróhoz, ahol megtudtuk, hogy még nem mentek el, ezért vártunk és vártunk, de aztán kihajtottak egy kisbusszal és elmentek. Sokan utánuk futottak, de mi ennek sosem láttuk értelmét, ezért inkább hazamentünk :)

Összességében nagyon várom a következő koncertet Velük és remélem, hogy akkor nem kell fagyoskodni miattuk :D

See you Guys soon :)

Videók:

  


2013. szeptember 7., szombat

Union J - Fusion Festival - Birmingham - 2013.08.31.


Előzmény: ITT




A McFly után Amelia Lily vagy ki lépett fel, őt nem ismertem, de az volt bennem, hogy nem baj, mindjárt a jön a Union J már csak egy fél óra :D
Ez volt az első koncertünk Velük, ezért nagyon izgultunk, mivel ez nagyon sokat számított, nagyon-nagyon vártuk a fiúkat, mivel a tavalyi X-factor első pillanatától kezdve imádtuk Őket. De el sem tudtuk képzelni, hogy Ők milyenek lehetnek élőben, milyen a fellépésük a megjelenésük stb. Csak vártunk és vártunk míg végül eljött a várva várt pillanat :D





Intro ééésss megjelentek a fiúk! :D Feljöttek a színpadra és beálltak és nézték a közönséget, mi pedig Őket. Hát iszonyatosan cukik voltak :D Én kb. kiestem a kordonból úgy visítoztam, amire JJ oda is nézett én meg rámosolyogtam Ő meg ezerrel vissza :D Nagyon édesek voltak :D
Majd elkezdődött a koncert. Nagyon keveset játszottak, talán 5 számot sajnos =/ Főleg X-factorosokat, azokból is a rövidített verziókat. De így utólag visszagondolva nagyon jó volt :D


A mi oldalunkon Josh állt és nagyon ritkán cseréltek, pl. George nem is jött arra csak egyszer. Az utolsó szám a Carry you volt, amit a közönség is énekelt Velük együtt :) Nagyon jó volt, tetszett, végig énekeltem Velük azt a fél órát, amíg fent voltak a színpadon.



Viszont szegények még nagyon újak a szakmában, és ez látszott is mind a megjelenésükön, mind a viselkedésükön, mind az előadásukon. Pl. folyton egymás mögé álltak be, nem töltötték be az egész színpadot stb. De hát ez van, majd belejönnek a drágák :D Van még bőven idejük :D

A koncert végén leugrottak a színpadról és lepacsiztak a közönséggel :D Hozzánk Josh jött oda csak, de így is nagy élmény volt letapizni a drágát :D

Lényegében tetszett, de azt vettem észre, hogy csak a Carry You-nál adták önmagukat viszonylag, de ez érthető mivel az az egy saját számuk van eddig. De alig várom az albumukat és a csarnokos koncertjeiket! Biztos iszonyat nagy buli lesz :)

See you Guys soon ;)


McFly - Fusion Festival - Birmingham - 2013.08.31.




A Fusion Festival nem más, mint egy zenei fesztivál Angliában, amit ezúttal nem máshol, mint Birminghamben tartottak meg a Cofton Parkban. A fellépőket nézve nem is volt kérdés, hogy megyünk e vagy sem, ezért a jegyeket már áprilisban megvettük a legelső szektorba a Gold Circle-be. Ez volt életem eddigi legdrágább koncert jegye, de nem baj, úgy voltam ezzel az egésszel, hogy megéri, mivel 3 kedvencem is fellép.


Londonba busszal mentünk ki augusztus 29-én, és megérkeztünk Angliába, itteni idő szerint délelőtt 11-kor. Hát igen ez egy "laza" 25 és fél órás út volt, de nem volt fárasztó, mivel az ülések kényelmesek voltak és mindenkinek volt saját TV-je is, amin filmet lehetett nézni, zenét hallgatni stb., sőt még aludni is tudtunk. Egészen jó volt :)
Londonba volt pár óránk körbe nézni, ezért elmentünk ide-oda, de erről részletesebben majd egy másik bejegyzésben ;)

Szóval Birminghambe busszal mentünk át, egy 4 órás buszos út keretében, majd eltévedések sora után megleltük a szállást, ahol találkoztunk a világ legcukibb recepciósával :D Mondtuk neki, hogy segítsen már odatalálni a fesztiválra, mert nem értjük ezt a buszos rendszert :D Amire egy komplett tervvel állt elő nekünk, tök cuki volt, sőt még kérdezte is, hogy ki miatt megyünk? Mondtuk, hogy McFly, Union J, The Wanted...Hát egyik sem tetszett neki, de mindegy is :D Majd kérdezte, hogy mikor akarunk kimenni. Mondtuk, hogy olyan 5 körül. Erre ő mondta, hogy ok, néz buszt...Majd felkapja a fejét és ránk néz meglepetten, hogy: "At 5????? MORNING????????" Mondtuk, hogy "Yes" XD. Erre mondta, hogy Úristen, jézusom stb :D Ezekután már nem is mertük Neki mondani, hogy btw. ez szerintünk már késő is, de mindegy :D

Másnap reggel hajnali fél 5-kor el is indultunk térképpel a kezünkben. Hát meg kell, hogy mondjam, Birmingham nem lett a kedvenc városom...az ottani emberek nem éppen lettek a szívem csücskei :D Az még oké, hogy akkor hajnalban kétes-részeg-fura alakok mászkáltak, de napközben is!
Szóval mentünk a buszra, nagynehezen megtaláltuk az állomást, felszálltunk a buszra, ami letett minket egy kicsit távolabb a parktól, de nem volt gond odataláltunk, mivel a tökéletes szervezésnek hála ki volt táblázva minden :D Majd egyszer csak a táblán a nyíl nem egyenesen mutatott, hanem jobbra...Mondom ugye ez csak vicc? De nem volt az: Ugyan is a dzsungel közepén kellett átvágni a fesztivál helyszínére...Komolyan én már azt vártam, hogy kiserdő, kispatak, mocsár következik, de nem csak egy nagy domb, aminek az alján már ki voltak rakva a kordonok és volt ott már vagy 30-40 ember, akik mind odavártak.

A szervezés nagyszerű volt! De tényleg, kifogástalan. A várakozás sem volt rémes, bár reggel még eléggé hideg volt. Sokan kint aludtak, mivel fellépett a JLS nevű banda, ami hamarosan feloszlik, és kb. az emberek 70%-a csak miattuk volt ott aznap.
A nap egész nap sütött, mi ültünk a fűbe és két biztonsági őr vigyázott ránk egész nap :). Az egyiknek nem tudom a nevét, de tőle minden hülyeséget lehett kérdezni, mindig viccelődött és tanácsokat adott Nekünk. Irtó cuki volt! :D A másik, SAM, kommandós ruhában volt, fülese is volt, ő volt a szerényebbik, de mindenki imádta! Másnapra már konkrét rajongó tábora is kialakult :D Ő volt kordon ugró Sam, mivel minden kordont átugrott tök lazán :D A két legédesebb biztiőr a földön!!

A kapunyitás 12:00-kor volt, ez aznap egy negyed órát csúszott, de már előtte jóval elkezdték kiosztani a karszalagunkat, ezért akadálymentesen bejutottunk az első sorba :D
Sajnos maga a fesztivál csak fél 3-kor kezdődött, ezért addig vártunk, de az sem volt unalmas, mivel egy csomó klipet leadtak a kivetítőkön. Pl. One Direction, Jessie J, The Wanted, Union J stb. Szóval elvolt a tömeg rendesen :D



Majd elkezdődött! Most a többi fellépőről nem írnék ebben a bejegyzésben, majd nyitok neki külön bejegyzést ;)

A McFly olyan 16:00 körül lépett színpadra. Én Őket vártam a legjobban, mivel imádom Őket már 9 éve és ez volt a második alkalom, hogy láthattam Őket.
Amikor feljöttek a színpadra a szívem majd kiugrott a helyéről. Ott állt előttem ez a 4 srác újra, akikért úgy oda vagyok :D


Ezúttal Tom oldalára sikerült beállunk, ami nagyon-nagyon jó hely, de nekem Danny a szívem csücske és egyáltalán nem jött arra, szóval ez a része volt az egyetlen negatívum. DE Tom kárpótolt azzal, hogy folyton rám nézett és odajött :D Ez mindent megért, mivel a múltkori koncerten ezt hiányoltam Tőle :D
Sajnos csak 7 számot adtak elő, mivel nem számítottak úgymond főszenzációnak aznap, meg hát menniük kellett tovább, mert aznap még felléptek, de ezt leszámítva megint hozták a formájukat :D Még mindig meglep, hogy ezek milyen idióták és ezt tényleg nem lehet megjátszani :D Főleg Danny meg Dougie, iszonyat hülyék :D Pl. a Közönségből fújtak buborékokat a fiúkra, amire Tom teljesen rábambult, Danny meg megkérdezte, hogy "Mi van?", Mire Tom mondja, hogy "Semmi, csak buborékok!", majd Dougie ilyen természet feletti visító hangon beleüvölt a mikrofonba, hogy "BUBBLES" :D Kész volt :D Utána meg odajött rázni a seggét :D
A koncert felénél pedig benyögte, hogy ha elég hangosak leszünk, akkor Harry megmutatja a mellbimbóját :D Harry meg ott hátul kézzel-lábbal mutogatta, hogy NEM :D Erre Dougie mondta, hogy sokkal jobb lenne, ha valaki meztelen lenne :D És ez így ment végig :D



A show-t a Star Girl-el indították, majd jött a többi szám, főleg az ismertebbek voltak inkább, mint pl. Five colours, Obviously, Lies, Room on the 3rd floor, All about you, Love is easy. Nagyon-nagyon hiányoltam a That Girl-t és a Heart never Lies-t...De hát ez van, aznap nem Ők voltak a fő fellépők, ezt tudtam és el kellett fogadnom, csak nem volt jó érzés, többre számítottam =(.




A közönség és nagyszerű volt, mivel sokan nem miattuk voltak ott, de amint kiléptek a színpadra érezni lehetett, hogy Őket mindenki elismeri és szereti :) Mindenki énekelte a számaikat, kivétel nélkül! Volt, hogy szinte csak a közönség énekelt. Nagyszerű érzés volt :) Végre egy ország, ahol tudják mi az a McFly és ismerik a számaikat :D Ez nekem hihetetlen, mivel itthon alig párszáz ember ismeri Őket :D Annyira, de annyira otthon éreztem magam abban az egy órában :D Hihetetlen volt!

See you next time Guys ;)