Tokio Hotel - Budapest - 2007.04.10.

Tokio Hotel – BUDAPEST, Syma csarnok - 2007.04.10. – Élménybeszámoló - Zimmer 483

Emlékszem, hogy tavaszi szünet utolsó napja volt. Már négy hónapja ezt vártam, amióta megtudtam, hogy ismét Magyarországra jönnek.

Nem volt kérdés, hogy az elsők között vettem meg a jegyemet…Hogy is volt? Mentem reggel suliba és azt tudom, hogy nem volt első két óránk. Szinte az elsők között értem be a terembe, felraktam a lábamat a székre és hátradőlve vártam a padtársamat, amikor is megkaptam az sms-t anyukámtól, a következő szöveggel: „A kezembe vannak a jegyek!!!:)”. Nem sikítoztam vagy ilyesmi, csak elmosolyodtam és tudtam, hogy innentől már csak vissza kell számolnom.

2007.04.09-én, húsvét hétfőn, unokatesómnál, Dóránál voltam. Feküdtem az ágyon és nem tudtam másra gondolni, csak a másnapra (ugye Dóra? xD)…hihetetlen volt, hogy egy nap és megint láthatom Őt…Azt hiszem kicsit ingerlékeny és bunkó is voltam szegény Dórával, de hát bocsánat, ilyenkor ez van xD.

Szóval, 2007.04.10-én (kedden) reggel a 6 órás IC-vel mentem fel pestre. És igen megint az Andi várt rám a keletibe, és igen megint hátsó sorba került a koncin, de erről később:D.

Elmentünk hozzájuk, lecuccoltunk, ettünk valamit, azt hiszem spagettit, már nem emlékszem pontosan. Kicsit még ültünk, aztán go a Syma csarnokhoz az 1-es villamossal. Emlékszem, hogy nem lyukasztottam jegyet, de az utolsó megálló előtt mégis kellett, mert ott volt valami ellenőr…lényegtelen:D.

10-fél 11 között értünk a csarnokhoz, ahol voltak már vagy 800-an. A koncert este 7-kor kezdődött, tehát volt még durván 9 óránk addig.

Emlékszem a kordonba egy fa mellett álltunk, pont a szalag előtt…egyre többen és többen lettünk, majd pár óra múlva néhány csajjal közösen megegyeztünk, hogy szépen szólva f.a.s.z.om sem akar hátul állni, ezért elszakítottunk a szalagot…na nem számoltunk azzal, hogy ez nem volt jó ötlet, mivel egy olyan lavinát indítottunk be, ami este hétig csak úgy özönlött. TEHÁT itt közlöm mindenkivel, hogy aki legközelebb koncira megy az NE szakítsa el a szalagot, mert abból lesz a Prága2….

Szóval megindult a tömeg, én futottam előre a kordonba, Andi hátul maradt bámészkodni (Látod Andi te még itt is hátul maradsz xD), úgy kellett érte visszafutnom.

Ezután a maradék 7 órába össze-vissza sodródtunk, fél lábon álltam nagyrészt, tolakodtunk, stb…Összefutottam két barátnőmmel is, akikkel addig csak interneten beszéltünk…annak akkor nagyon örültem, de ma már sajnos alig beszélünk valamit…

Később kettéválasztották a tömeget és pont mögöttünk zárult le az első kordon…szerencsénk volt, de nagyon nagy! Ha mi is oda kerülünk, akkor esélyünk sem lett volna.

Ha jól emlékszem 17.30 körül volt kapunyitás. Saki volt a „sorompó”. Ő szabályozta hányan mehetnek be egyszerre. Mondta, hogy szépen lassan, tánclépésekben menjünk be és ne rohanjunk, mint a barmok. De aztán felengedte a kezét és mindenki rohant be, mint az őrültek xD. A kapuba a jegyszedők először a jegyet tépték el és utána engedtek csak be. Futottunk be, mint az őrültek Andival és másik két csajjal.

Az első, amit megláttam a szinpad volt és a kordon elől…csak futottunk oda, de már nem engedtek be senkit az első szektorba…Ekkor Andiék felültek az egyik kordonra, de nekem már nem volt hely és szerencsém volt! Mert megszólalt a biztonsági őr, hogy „Még 30 lány bemehet”. Én is megindultam, de PONT NÁLAM állították meg a tömeget…nagyon hasba vágott az a biztonsági őr arra emlékszem, és mozogni se nagyon tudtam.

Ekkor ismerkedtem meg Nettivel és Krisztával =). Elkezdünk beszélgetni minden hülyeségről, már majdnem sírtunk, nem tudtuk mi lesz, csak legyen már valami…De olyan 20 perc után megszólalta az a biztonsági bácsi, hogy még 5-10 lány bemehet.

Mikor beértünk az első szektorba, akkor megöleltük egymást, tel.szám meg msn cím csere is volt. Annyira örültünk, hogy az kész. Rég voltam már akkor ennyire boldog.

Nem érdekelt semmi, csak az, hogy ott lehetek elől…olyan öröm volt, hogy kimondani sem lehet. Erre vártam és előre jutottam, megismerkedtem két új emberrel, láthatom Billt újra, végre végig tombolhatok egy TH koncertet…Kell ennél több? Az „About Bill” írásban említettem, hogy ekkor volt a tetőfokán a Bill imádatom…ahhoz mérten vegyétek ezt figyelembe :D.

Az előzenekarig még volt fél óra, addig ittunk, na meg felhívtam Andit…Hát ő hátul rekedt és a telefont is nagy kínszenvedések árán tudta felvenni (konkrétan verekedett, hogy be tudjon nyúlni a zsebébe xD)….Szóval Andi ismét hátsó sorba került xD….nem baj nem baj!

Az előzenekar Lola volt…hát arra jó volt, hogy előre tolakodjunk addig is, amíg ott énekel meg ugrál…de sokra nem emlékszem belőle.

Na de, amikor végre lement a színpadról, akkor tudtuk, hogy már csak percek kérdése és jönnek ŐK…

Sikerült 2. sorba jutnom, majd pontban 20.00-kor megszólalt az intró…azok a léptek és az ajtónyikorgás….a sikítozó tömeg…majd Tom gitárjátéka…majd a többiek….és végül BILL megjelenik és elkezdődik az Übers ende der Welt…Az a sikítozás, az a hangzavar, ahogyan egyszerre énekelt és mozdult a tömeg az leírhatatlan volt…teljesen elveszítettem a fejemet, azt se tudtam, hogy mi történik…teljesen leblokkoltam.

Őszintén megmondom, hogy most sokra nem emlékszem a koncertről…de megpróbálom felidézni…

Az egyik legemlékezetesebb rész mindenkinek, az volt, amikor Bill mondha, hogy „Budáááápeesssszzzttt”

Egész koncert alatt csak sikítoztam és üvöltöttem, hogy „Jajj, de édes” meg ilyenek…nem voltam magamnál, de tényleg…Mint egy idióta…(azért hihetetlen, hogy azóta mennyire megváltoztam).

Emlékszem, hogy vagy a Heilig-nél vagy a Totgeliebt-nél ott a lépcsőn állt és a fények így villogtak, Ő meg hátrahajtotta a fejét és énekelte a refrént.

A Leb’ die Sekunde-nél össze-vissza futkozott.

Amikor jött a „Rette mich”, akkor sikerült első sorba furakodnom, kifutó előtt, tehát pont előttem ültek…annyira sokkot kaptam, hogy csak annyira emlékszem, hogy Bill így előre mutogat.

A „Vergessene Kinder”-nél Bill előrejött a kifutón és letérdelve énekelt, az annyira szép volt. Látszott rajta, hogy nem sok kell, ahhoz, hogy sírjon.

Igazából most így belegondolva, hiányzik az a régi, farmernadrágos-pólós Bill…olyan kis egyszerű volt, de még ez is jól állt neki=). Jó lenne még egy ilyen koncert.

Egyszerűen nem tudok mit írni…totál kiment a fejemből a koncert, annyira sokkba voltam.

Azt tudom, hogy a végén konfettit gyűjtöttem és kimentem megkeresni Andit. Miután megtaláltam még sikítottam egy nagyot, hátra mentünk a kerítéshez, ahol ott várta a fiúkat a turné busz…majd hazamentünk.

Másnap, amikor felkeltem az első, amit megláttam, az a poszter volt, amin Bill mosolyog és az ÜEDW maxit tartja a kezében. Elmosolyodtam és arra gondoltam, hogy megéri…értük mindent megtennék, bármikor. Ha kell, akkor csövezek, ha kell, akkor kimegyek külföldre, de sohasem hagyom el Őket.

Másnap a suliban csak ültem a folyosón, kólát ittam és alig volt hangom, de nem tudtam másra gondolni, csak rájuk. Akkor jöttem rá, hogy van egy másik világ az életemben, amibe csak a TH szerepel és ezt meg kell tanulnom elválasztani a normál életemtől.

Na ez sikerült is nagyjából, 3 évnyi munkával, de még nem tökéletes.

Szerintem ez minden TH fan életében így van…van a TH-s világ és a normál világ…valakinek megy a kettő együtt, de nekem például nem. Ketté kell választani és mindkettőben élni a magad szerepét=).

u.i.: Tudom, hogy nem valami nagy szám ez a beszámolóm, de ennyi idő után nem emlékszem többre, de úgysem tudnám úgy leírni, hogy mindenki megértsen=).

02:30 - kár h minálunk nem videóztak:(