Szörnyű és borzalmas, ami tegnap Párizsban történt :( Részvétem mindenkinek, aki elvesztett Valakit, mindenki maradjon erős és bátor.
Sajnos már hiába mutogat mindenki a másikra, hogy ennek meg annak az országnak a hibája volt, már késő. Megtörtént és ezen nem lehet változtatni. Sokan, most a "miért"-re keresik a választ, de erre sajnos nincsen egy megfelelő válasz. Erre több válasz létezik, mindenkinek a maga verziójában, és a megoldásra is ugyan ez jellemző: Ahogy ember, annyi vélemény.
Nagyon remélem, hogy mindent megtesznek azért, hogy ez ne forduljon elő újra, hiszen ezt senki sem érdemli. Mondhatnánk, hogy ezek után már sehol nem vagyunk biztonságban, de ez nem igaz. Eddig sem voltunk biztonságban, hiszen bármikor történhet valami.
Az az egy dolog, amit tudok biztonsra, hogy ilyenkor felerősödik mindenkiben a szerettei iránt érzett szeretete, ami nem egy rossz dolog, hiszen néha történnie kell valaminek, hogy rájöjjünk mi is a jó, mi a helyes és hogyan is kellene viselkednünk, rádöbbenünk milyen törékeny is az emberi élet. Velem is ez történt, hirtelen megijedtem, hiszen lehetett volna áldozat akárki a szeretteim közül, de szerencsére nem.
Én úgy vélem nem csak Párizsért kell imádkoznunk, hanem a világért is, hiszen nem tudhatjuk mi történik a világ bármely táján, bármelyik percben. Mindenki gyújtson egy gyertyát az ártatlan áldozatokért.
Goodbye London, next stop is Dublin ;) So wouldn't you like to come with me?
Mivel egyik UK állomásra sem volt már Meet & Greet jegy, ezért fogtam és vettem magamnak egyet (official M.E.A.T. &Greet) jegyet a dublini McBusted koncertre. Szinte nem is gondolkodtam, csak megnyomtam a vásárlás gombot és mire észbe kaptam már a visszaigazló e-mailt olvastam. Nagyon nem izgultam, mivel Netti még mindig Írországban lakik, ezért volt hova mennem és vele is találkozhattam még ha Ő nem is vett jegyet a koncertre :)
Amint eljött a várva várt nap az indulásra már totál be voltam zsongva. Előtte hetekig kerestem a megfelelő ruhát, hogy mit vegyek fel, hiszen ez még is csak a McFly és a Busted, vagy is a McBusted! Életem értelmei, életem szerelmei, egymás lelkitársai vagyunk :)
Tudom már találkoztam Velük egyszer, de ez még is csak más lesz! Hivatalos fotósok, beszélgetés stb. Nagyon, de nagyon - nagyon izgultam.
Kicsit féltem is, mivel koncert előtt pár nappal megint kijött a derék fájásom és kb. meg sem tudtam mozdulni. Egész nap feküdtem az ágyban, nem tudtam felülni, ha még is, akkor órákig tartott, a lábamon nem tudtam megállni, semmi. A koncert előtti nap sem volt jobb, de reggel, amikor felébredtem minden elmúlt. Mintha nem is lett volna!
A legnagyobb kihívás az volt, hogy Nettit rávegyem, csak kísérjen el az arénához, végzek a Meet and Greeten és mehetünk haza, a koncertre nem megyek be. Végül beleegyezett és oda is értünk olyan délután fél 5-re. (5-re kellett odaérnem). A sor már állt, úgy döntöttem csatlakozom, így Nettit hátra hagyva neki indultam ennek a kalandnak is.
Amint kinyitották a kapukat szépen, lassan bementünk az arénába, ahol egy kis asztalon ott voltak a kártyák és a karszalagok. Az asztal mögött két nő állt, ipadon regisztráltak és ellenőrizték a jegyünket, majd megkaptunk mindent és egy oszlop mellett kellett még sorban állnunk a következő egy órában. Hát, ide is egyedül mentem, de már a londoni koncert után valahogy tudtam, hogy itt is barátokra lelek, és nem is tévedtem :) A legtöbb embert látásból ismertem még korábbi koncertekről, reptérről stb. És még Ők is felismertek engem :D Így az az egy óra beszélgetéssel, röhögéssel és énekléssel telt :D
Majd jött az a pillanat, amikor megindult a sor...Az a pillanat, az a szívdobbanás, amikor mondták, hogy most felmegyünk az emeletre. Amíg másztuk a lépcsőket már képtelen voltam beszélni, annyira izgultam, annyira remegtem, annyira féltem? Majdnem el is estem, de nem én voltam az egyetlen.
A Meet and Greet a legfelső emeleten volt, ahol egy kávéház működött, de akkor persze le volt zárva, nekünk :). Oldalt kellett sorban állnunk kettesével. A szervező mondta, hogy kettesével mehetünk oda a fiúkhoz, egyesével nem lehet...Szerencsére a mellettem lévő csaj is egyedül volt, így együtt álltunk sorba...még kb. fél óráig. Abban a fél órában kiszáradt a torkom és még jobban remegtem. Izgultam nagyon. A körülöttem lévőket figyeltem: Voltak akik izgultak, voltak akik nem. De abban a pillanatban, amikor a szervező mondta, hogy itt vannak a fiúk, mindenki viselkedjen, mindenki megállt és feszült lett. A sor megindult, de számomra még mindig takarta a fal a fiúkat. Mikor már közeledtünk....annyira de annyira remegtem, hogy megálltam, ránéztem a csajra és mondtam, hogy én ezt képtelen vagyok végig csinálni, én hazamegyek! 10 éve erre várok és megtörténik és nem, ez nem fog menni...Semmit nem tudott mondani, csak azt, hogy Ő is ezt érzi, de haza nem mehetünk :D
Majd eltűnt a fal, odahívott minket a hostess csaj magához, hogy mi leszünk a következők, rakjuk le a táskánkat az ott lévő asztalhoz és mindjárt fogadnak a fiúk, álljunk a felragasztott vonalhoz miután leraktuk a táskát és, hogy maximum 10 percünk van a srácokkal.
Nem mertem felnézni, lehajtott fejjel léptem ki a fal takarásából, majd úgy is álltam tovább, nem néztem rá a fiúkra. Talán Tom kék haját láttam, nem tudom....Majdnem eltakartam az arcom a kezemmel, de azt nem mertem, mert túl feltűnő. Annyit tudok, hogy ott álltam lehajtott fejjel, mint egy szerencsétlen, csak fel kellett vola néznem és láttam volna őket, de nem mertem. Az volt bennem, hogy mit mondjak nekik? Mit csináljak? Mit kell ilyenkor mondani??? És, ha bunkók lesznek?? De nem lehetnek, hiszen a múltkor is nagyon édesek voltak! Hiszen Ők a McFly + Busted, a mindeneim, nem Ők nem olyanok, Ők szeretik a fanokat. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal idegesítettem/nyugtattam magam, már magam sem tudom. Azt tudom, hogy volt egy szalag kordon előttem, amit a biztonsági őr lebontott egy perc után, és mondta, hogy mehetünk...Hát eljött a mi pillanatunk és én még mindig nem néztem fel. Becsuktam a szemem, vettem egy nagy levegőt, a kezem remegett, a szívem a torkomban dobogott, a világ megállt egy másodpercre. Majd eszembe jutott az a videó, amikor Danny a fűben kúszva valami menyétet üldöz, nem is biztos, hogy menyét volt...Erre elmosolyodtam, kinyitottam a szemem és ott állt Ő, az én Dannym, előttem, vagy is nem előttem, hanem tőlem olyan 3 méter távolságra, rám meredve mosolyogva. Amint megláttam azt a mosolyt már minden más megszűnt, csak a mosolyát láttam, aminek hatására azt vettem észre, hogy a szám ugyan olyan mosolyra húzódik. Majd behajlította a térdét, széttárta a karjait és annyit mondott "Come to me". A lábam magától indult el, majd futva ugrottam a karjaiba és megöleltem. Annyira boldog voltam abban a másodpercben, Dannyt ölelem és az ölében vagyok :D Hihetetlen volt. Ő meg ott röhögött, lerakott és mondta, hogy "Hi", én meg annyit bírtam kinyögni, hogy "Hi", de totál elvörösödhettem nem tudom :D
Azt vettem észre, hogy annyit mondok neki, hogy "I came from Hungary and I love you so much". Erre úgy bezsongott a drágám, hogy elkezdte körbe üvöltözni a termet, hogy "Hungary? OMG she came from Hungary! Did you hear that? She came from Hungary!". Aztán el is tűnt és körbe futotta az egész helységet és mindenkinek elmondta :D Istenem, ez mi már? :D Aztán visszajött és megtapsolt :D
Ezek után csak azt vettem észre, hogy James előtt állok, és már nem is tudom mit mondtam neki, de amikor ott állt előttem eszembe jutott, hogy anno mennyit jelentett nekem, széttártam a karom és Ő automatikusan megölelt. Amikor öleltem eszembe jutott a "Sleeping with the light on" szám, valamint az az idő, amikor agyon hallgattam azt a számot és arról álmodoztam, hogy egyszer találkozom ezzel a csodálatos emberrel és mindent megköszönök Neki. Hiszen én még mindig azt vallom, hogy ha Ők nem lettek volna, én se lennék itt most. Csak öleltem és öleltem, mondtam neki is, hogy honnan jöttem, nagyon édes volt. Mondtam neki, hogy köszönöm, mindent köszönök.
Majd tovább álltam Harryhez, akivel a múltkor nagyon sokat beszéltem és ez most sem volt másképp. Mondtam, hogy Budapestről jöttem, mondta, hogy az szép város :D
Miközben beszéltünk James vmi játék pisztollyal lövöldözött rám :D Amikor meg nem figyeltem, akkor meg lesben állt, hogy mikor támadhat :D LoL :D Életem <3 Harry ismét megköszönte, és megint elmondta, hogy ez Nekik tök nagy megtiszteltetés, hogy én ilyen régóta rajongó vagyok és, hogy ennyit képes vagyok utazni :D Aztán persze hozzátettem, hogy Londonba lakok, és hogy az egyik ok, hogy odaköltöztem, azok Ők voltak. És akkor ez a totál sokk és még több köszönet, hát én nem bírtam betelni Velük :D
Azt is elmondtam, hogy anno az iskolai londoni kirándulásra is csak azért mentem 2006-ban, hogy megtudjam venni a Wonderland Tour DVD-t :D Ezen csak nevetett :D
Majd szólt a fotós, hogy kép :D Csinált 3-4et.
Utána tovább mentem Dougiehoz, aki rámnézett, mondta, hogy "Hi", felületesen magához ölelt (nem úgy, mint a többiek), majd mondta, hogy "Do you know Matt?" Majd ezzel a mondattal szó szerint tovább lökött Matthez...akire ránéztem, megöleltem és mondta, hogy "Hi", majd ránéztem a mellette álló Tomra, akit imádok. Rámnézett, rágózott, mondta, hogy "Hi", mondtam, hogy "Hi"...tök awkward volt. Majd megöleltem és megkérdeztem, hogy van Buzz, a kisfia. Mondta, hogy minden oké, jól van, bár nem alszik sokat miatta, de nagyon hiányzik neki :D Mondtam, hogy szerintem tök cool kisfiú és tuti olyan lesz mint az apja :D Majd ránéztem, visszanéztem Mattre, majd Dougie-ra, mosolyogtak, én is, és annyit mondtam, hogy visszamegyek a többiekhez. Mondták, hogy "Nice to meet you". Hát nem tehetek róla, Ők hárman nem tettek ott mély benyomást, még Tom volt a legcukibb, de valahogy jobban éreztem magam Harryvel, James-el és Dannyvel. Visszamentem hozzájuk, tökre örültek :D Danny megint elkezdett tapsolni és megint megölelt és mondta, hogy tényleg nagyon örül, hogy eljöttem. Majd szólt a Hostess csaj, hogy ideje elbúcsúzni, mert jön a következő két rajongó. Megölelgettem mégegyszer mindenkit, majd a végén ránéztem Dannyre, ő rámnézett majd odajött és még egyszer megölelt :D Amikor meg kimentünk, és felvettük a kabátunkat még egyszer visszanéztem, Danny rámnézett és mondta, hogy "I love Hungary", majd végig tapsolt, amíg ki nem mentem :D LoL :D Hát én nagyon imádom ezt az embert :D
A koncert:
A lépcsőn lefelé menet elkezdtem sírni, annyira megrohantak az érzések. Azzal a csajjal megöleltük egymást, és végig sírtunk lefelé. Egész végig az volt bennem, hogy jó lenne bemenni a koncertre, de menni kell vissza...Mikor kimentem kiderült, hogy Netti szerzett olcsón álló jegyet :D Így együtt mentünk be az arénába, beálltunk az első sorba a B stage mellé és vártuk a koncertet :D
Megint ugyan az volt, mint Londonban: klippek, film előzetesek, előzenekarok bla bla...Majd a lényeg: Az intro *-* Az a csodálatos MEAT intro a retro Mcbusted szuperhős figurákkal, az óriási színpaddal, ami nem más, mint egy nagy működő játékgép. Imádom <3 A show hatalmas volt, első sorból pedig nem más, mint leírhatatlan érzés és élmény <3. Minden másodpercet imádtam! ÉS amikor a fiúk a B stage-nél voltak, előttem, az maga volt az álom <3. És a legszebb pillanat az volt, amikor lejöttek a B stage-ről és Harry rámnézett, majd visszafordult és a kezembe dobta a dobverőjét. Hát én esküszöm majdnem elsírtam magam! A mögöttem állók mondták, hogy "Good job"...de én tudom, hogy direkt nekem dobta, mert emlékezett :D
A show maga nem nagyon maradt meg, mert még mindig a Meet and Greet hatása alatt voltam és én inkább azt szerettem volna megosztani Veletek :)
Remélem tetszett és sikerült átérezni azt, amit én éreztem. Bevallom, most, hogy ezt írom előjöttek a könnyek, hiszen életem egyik legszebb napja volt. Minden álmom valóra vált.
Nem érdemes félni, főleg nem félelemből meg nem tenni valamit, mert az csak csalódáshoz és még több félelemhez vezet. Ha félsz megtenni valamit, a legjobb, ha megteszed, hogy tudd, nem volt mitől félned és legyőzhetetlen vagy. Semmi sem lehetetlen, csak kitartónak kell lenni :) Én is több, mint 10 évet vártam erre és megérte várni, mert tökéletes volt :)
"The next stop is North Greenwich, exit here for the Emirates Airline and The O2". Mondta be a metró hangosbemondója 2015. április 4-én. Ekkor jött el az én időm, és teljesen remegve szálltam le a Jubilee lineról, hiszen még sosem voltam az O2-be koncerten, de ami a lényeg: Még sose voltam koncerten egyedül!! Tökre féltem, hogy mi lesz, meg hogy nem fogom magam jól érezni, hiszen ki az a hülye aki egyedül megy az O2-be koncertre??
De végül is úgy voltam Vele, hogy ez a McBusted, így rossz nem lehet, sőt csak jó lehet, még ha egyedül is leszek, jól fogom érezni magam. Így történt, hogy az Oyster kártyámat becsipogtatva kiléptem a station-ről. Amint magam mögött hagytam a mozgólépcsőt vagy 100 embert láttam magam előtt, amitől egyből megjött a bátorságom és követtem Őket, egészen be az árénáig. Maga az O2 az csak az épület, tele üzletekkel, éttermekkel, kávéházakkal. Teljesen magával ragadó, imádom az egészet: a kialakítását, az izgatott embereket, a várakozó sort, a TV képernyőket, a fanshopot. Teljesen magával ragadott a varázsa. És a legjobb az ingyen wifi :D Haha.
A kapunyitás időben volt, de senki nem sietett vagy tolakodott, hiszen az egész koncert ültetett volt, így szépen lassan, nagyon lassan de mindenki bejutott. A kapunál átnézték a táskákat, majd egy kedves bácsi mondta, hogy az én jegyem fentre szól így fel kell mennem mindhárom lépcsőn. Atya élet...Sajnos azonban először az első emeleten kellett várakoznia mindenkiek, mert még nem nyitották ki a benti kapukat az árénához. Nem bántam, próbáltam keresgélni hátha még valaki egyedül van, de sajna nem jrátam sikerrel. Majd két biztonsági őr mondta, hogy az emeleti jegyesek felmehetnek...Egy jó 10 perces hegymászást követően felértem a felső szintre, ahol megkerestem az én helyemnek megfelelő bejáratot, de sajna még nem volt nyitva. A kedves hölgy az ajtóban mondta, hogy még kb. 20 perc. Addig körbe néztem, mentem pár kört, majd vissza kacsáztam a sorba. Mögöttem állt egy csaj, azt hittem egyedül van, de láttam mögötte még pár lányt, gondoltam együtt vannak...Mi értelme beszélni, úgyse egymás mellé szól a jegyünk :D
Az ajtó kinyílt, a szívem a torkomban dobott, majd mikor beléptem....olyan fejet vágtam mint még soha. Ránéztem a nőre, majd le (szó szerint kitört a nyakam a "le" szónál), majd megint a nőre és le, majd megkérdeztem, hogy: Hát de innen fogok látni? Rohadt magasan van! Mire ő mosolyogva hozzátette, hogy: "Nem drágám, neked még fel kell menned egy pár lépcsőn, arra jobbra". Majd beljebb lépve tényleg láttam, hogy az én jegyem még ennél is fentebbre szól, majdnem az aréna tetejére. Na mondom az király :D Felsétáltam még vagy 60 lépcsőfokot, megtaláltam a sorom, majd leültem. Felállni nem mertem mert féltem, hogy leesek :D Olyan rohadt magasan voltam, szó szerint nem tudtam eldönteni, hogy ki kicsoda a színpadon. Előtte azt gondoltam, hogy majd hangyákat fogok látni a színpadon, de nem, ez rosszabb: A hangyának a bolhái. Emlékszem azt se tudtam, hogy az most Tom vagy Matt e a színpadon. Még a kivetítő is kb 1 cm-eseknek látszódott :D
Mindegy, szóval kényelmesen elhelyezkedtem, telefonoztam, majd leült mellém a csaj, aki mögöttem állt kint a sorban. Kérdezte, hogy én is egyedül vagyok e mert ő igen. Annyira megörültem! Tökre jól összebarátkoztunk, kibeszéltünk mindent stb. Igaz jóval fiatalabb nálam, de már McFly fan a Radio:Active óta, szóval nem zavart a kora.
A legjobb az egészben az volt, hogy aznap forgatták a turné DVD-ét :) Szóval minden tele volt kamerákkal. El sem hittem! Ott vagyok és kamerák és DVD és McBusted!!!
Az előzenekarok nem voltak valami nagyszámok és hogy az igazat bevalljam, nem is nagyon emlékszem már rájuk. Szóval nagy benyomást nem tettek. De annál inkább tetszett az, hogy régebbi filmek előzeteseit leadták a kivetítőn, valamint mai klippeket is. Tökre bezsongtunk :D
Majd eljött az idő! Intro be (ami hozzáteszem a tavalyi turné nyomába sem ért, de kit érdekel? Az idei intro-t retro videójáték figurára vették. Minden bandatag ott volt, mint szuperhős :D Annyira király volt), majd egyesével felugrottak a fiúk is. Ismételten Dougie kapta a legnagyobb üdv rivalgást, valamint Danny ;) Az én Dannym.
A legjobban természetesen az Air Guitar tetszett, de iszonyat boldog voltam, amikor előadták a One for the radio számot, mivel imádom és élőben az az egyik legjobb! Zara-val visítva üvöltöztük :D
Ami még nagyon nagyon tetszett a B stage, hiszen ott James és Danny ketten előadták a Beautiful Girls are the loneliest számot, ami nagyon nagyon gyönyörű, és maga a látvány ahogy mindenki ott világott a telefonnal egyszerűen leírhatatlan volt. A sírás kerülgetett, hiszen a régi két nagy szerelmem ott állt és ezt a gyönyörű számot ketten előadják ez annyira megható.
Az örök kedvenc így is a Star Girl volt, hiszen az az egyik kedvenc McFly számom, valamint imádom, amikor a tömeg együtt üvölti, hogy "Galaxy Defender, stay forever".
A másik legnagyobb örömöm a 3AM című szám volt, mivel az volt a legelső Busted szám, amit hallottam és emiatt a szám miatt szerettem beléjük...Aminek révén később megismertem a McFlyt :) Amikor még csak ilyen kis szarosok voltak a 5 colours számukkal ahhhwww. Azok az időők *-*
Az új albumról is előadtak sok-sok számot, de azok koránt sem voltak annyira ütősek, mint a jól megszokott régi számok :) Mint mondjuk egy Obviously, 5 colours in her hair, All about you, Air Hostess (LOVE) vagy egy Year 3000 :D
Iszonyat jót buliztam a korábbi félelmeim ellenére! A csajjal végig üvöltöztük és a közepe fele már attól sem féltem, hogy felálljak azon a tiny small place-en, amim volt :D A hangom majdnem elment, párszor majdnem le is estem, de imádtam minden egyes másodpercet! Ismét megerősített abban, hogy ők a kedvenc kedvenc kedvenceim forever and after <3 Immáron több, mint 10 éve rajongó vagyok :) Büszke rajongó :)
ÉS a legjobban az tetszik, hogy idekint mindenki ismeri Őket, míg odahaza mindig én voltam az egyetlen.
Mindezek után már alig vártam a következő koncertet, ami április 22-én volt dublinban, amire Meet & Greet jegyem volt :) De arról egy másik bejegyzésben ;)
