2014. április 23., szerda

2014.04.20. - Jedward - Dublin


Épp, hogy találkoztunk a Union J-vel már is megvolt az új időpont: Jedward, Dublin :D
Eléggé húzós nap volt, mivel egész nap dolgoztunk, majd épp, hogy beértünk Dublinba a kapunyitásra.

A koncert állós volt, de mivel későn értünk oda, ezért csak oldalt tudtunk állni, de nem zavart, mivel remek hely volt, mindent lehetett látni és még kordon is volt :D

A szokásos számokat adták be a koncert előtt, kb. 1 órát várattak még minket, amikor is lekapcsolták a fényeket, a kivetítőn megjelent a Free Spirit borítója és megjelent a fiúk és a már említett számmal indítottak *-*
Az első pár számnál nem igazán éreztem jól magam, aztán nem tudom mi történt, csak feküdtem a kordonon és néztem őket, majd John odanézett és mosolygott, aztán azon kaptam magam, hogy üvöltözöm, sikítozom, ugrálok és izzadok ,mint az állat :D


1-2 szám kivételével, mind saját számokat adtak elő, és szinte az összeset! Tényleg csak pár szám maradt le mindkét albumról :D
Nem saját számok közül volt a Get up and dance, a we found love meg még kettő másik, de ne haragudjatok hirtelen nem tudom a címüket :D De iszonyat nagy bulit csináltak, nem viccelek: lehozták a háztetőt is :D




A panto-n kicsit csalódtam bennük, meg elmúlt a varázs, de most ezzel az új számmal és ezzel a koncerttel totál bebizonyították, hogy még mindig tudnak és komolyan is veszik ezt a következő albumot, amiről, amúgy eléggé sokat is beszéltek koncert közbe, de nem voltak hajlandóak előadni a Free spiriten kivül más számot róla, de nagyon célozgattak számcímekre :D

A Young Love szám előtt pár rajongó dobált fel dolgokat a színpadra és John felvette őket, rámosolygott a kezében lévő plüssmacira, majd ránk nézett és mondta, hogy nagyon szépen köszönnek mindent, a támogatást és a szeretetet, meg mindent, amit kapnak tőlünk és, hogy nagyon szeretnek minket. Annyira édes volt csak mosolygott...Aztán előadták a Young Love-ot, ami alatt meg a fanok szerveztek fanakciót: Egy papír lapot kellett feltartani, amin az állt, hogy "Thanks".


Volt pár szám, amit egy fehér pólóban adtak elő, és John-é kicsit elszakadt, és mindenki elkezdte üvöltözni, hogy "Take it off!" :D És persze megtette :D De Edward is :D Aztán John ott üvöltözött utána :D Ez volt a fénypont esküszöm :D





Személy szerint nekem a Get up and Dance és a we found Love volt a kedvencem :D Na meg a bad behaviour a szokásos intro-s kezdettel :D Az egész koncert fergeteges volt és hatalmas, le sem tudom írni szavakkal, hogy érzek most.
Eddigi legjobb koncertem a bécsi Jedward koncert volt, és most ez a dublini áll a második helyen :D Igaz nem álltam elől, nem kaptam meet and greet jegyet, de élveztem minden percét :)
Alig várom, hogy újra lássam Őket!



2014.04.19. - Union J - Dublin airport


Mivel az előző nap jöttek, ezért tudtuk, hogy a következő nap mennek vissza :D Így fogtuk magunkat és reggel 7-re ki is mentünk a reptérre, ahol már akkor is volt pár rajongó :D
Sajnos nem tudtuk mikor jönnek, ezért csak tippre leültünk a British airways check-in pultok mellé pár rajongóval a földre :D Zenét hallgattunk, meg beszélgettünk, közben mindenki minket bámult :D


Csak vártunk és vártunk, és végül olyan fél 12 körül meg is jelent egy kisbusz :D Kiszállt belőle egy pasi és mondta, hogy először engedjük meg a fiúknak, hogy becsekkoljanak, utána csinálhatunk Velük képet :D

Bejöttek, beálltak becsekkolni, közben végig őket figyeltük, annyira édesek voltak :D

Majd végül is odajöttek, hogy "Let's take some picture" :D

 Először George-hoz mentem oda, majd megkerestem Jaymit, akit csupán 2 csaj vett körül :D
Odamentem hozzá és mondtam neki, hogy "My boyfriend broke up with me and Im so sad :'(" És akkor mondta tök cukin, hogy "Ohh come here" és megölelt, aztán csináltunk képet, pár mondat még, aztán indultam, de visszafordultam még egy ölelésért :D Annyira imádom :)


Majd JJ-hez mentem oda, annyira cuki volt :D Kérdeztem, hogy csinálhatunk e képet? Mondtam, hogy persze bármit :D Végül Josh-hoz akartam odamenni, de már elindult befelé, de nem is baj, nekem mindent megért Jaymi ölelése, végülis aznapra az volt a célom :)

Alig várom a következő alkalmat, amikro találkozhatok Velük. Ez mindig egy hatalmas élmény, és több okot ad arra, hogy mindig mosolyogjak és ne szomorkodjak olyan dolgok miatt, amik sosem voltak valóságosak! Köszönöm srácok ;)



2014.04.18. - Union J - Dublin airport


Mivel a Teen Aware-ra nem tudtunk jegyet venni, mivel korhatáros koncert volt, ezért elhatároztuk, hogy kimegyünk a fiúk elé a reptérre, hogy legalbáb lássuk Őket és tudjunk Velük találkozni :)

Ezúttal nem olyan korán, kb. reggel 8-re értünk oda, de már jó pár rajongó ott várakozott az 1-es terminálon. És ez a szám egyre csak növekedett és növekedett, amíg kb 40-en nem lettek ott, ami azért már létszám :D

Közben figyeltük a fiúk twitterét, ahova Josh kiírta, hogy aki hoz neki a reptérre ír zászlót azt örökké szeretni fogja :D Ezért gyors befutottunk a sparba és vettünk egyet :D


Megtudtuk, hogy a fiúk gépe 10:55-kor száll le, de mivel késik, ezért csak 11:20-kor szállt le...Na ezután kb. 1 vagy másfél órát vártunk, mire végre kijöttek! Ott álltunk az ajtóban és minden egyes alkalommal felkaptuk a fejünket, amikor kinyílt az ajtó. Már a biztonsági őrök is elküldtek minket, de mindig visszamentünk :D


És vééégül olyan 12:40 körül megjelentek! :D Ott álltak, mosolyogva és Josh mondta, hogy "Hi Girls". Egyből odarohantunk hozzá és odaatuk a zászlót, majd kép és irány JJ, majd Jaymi és végül George-t akartuk elkapni, de az kihívás volt :D Kb. 10 percig szenvedtünk, de sikerült :D Elkísértük Őket a kocsihoz, beszálltak és dudáltak nekünk :D Mi meg sikítoztunk :D


2014.03.24. - The Wanted - Dublin


Hol is kezdjem? Nem ez volt életem legjobb koncertje...Több okból sem, de főleg az első ok, ami rányomja a bélyeget: Eredetileg egy M&G jegyünk volt a müncheni koncertjükre, de mivel lemondták az egész európa turnét ez a jegy elveszett :( Ezután vettük a dublini koncertjükre a jegyet, de addigra már a turné nevét is megváltoztatták "Word of mouth"-ról "Farewell"-re...Ez már sokat sejtetett és a jegyünk is fel szólt a francba, rosszabb helyre, mint amit a Union J-re vettünk :(

Ezúttal hárman mentünk, Én, Netti és Viktor. Szinte kapunyitás után estünk oda, felmásztunk mozgólépcsővel a helyünkre, leültünk, de hamar át is ültünk máshova, mivel két r.banc ült előttünk és kb. semmit nem láttunk :D A másik szektorba pedig kb. senki nem ült, így elfoglaltuk azt :D


Az előzenekarok között ott volt a THE VAMPS :D Akiket eleinte útáltunk, de most már szeretjük Őket :D Így nagyon jó volt őket végig hallgatni :D






Majd jött a The Wanted :D Maga a show nem volt rossz, de látszott a fiúkon elég rendesen, hogy valami nincsen rendben =/ Nem olyanok voltak, mint anno Corkba, vagy mint a Fusion Festiválon. Ez egy teljesen új arcuk volt =/ A rajongókkal sem voltak annyira közvetlenek, mint régen, a koreográfia betanult volt...Egyedül Jay volt nagyon édes, ő szokás szerint azt sem tudta, hogy hol van :D Nathan pedig a múltkori szatyros dolgot megcáfolva, iszonyatosan helyes volt :D




A számok közül a Chasing the sun és a glad you came tetszett a legjobban :D A show első felében inkább az új albumról adtak elő, a második felében pedig inkább az ismertebb számaikat játszották el. A szünetekben pedig vidókat adtak le a srácokról, amikben inkább beszéltek.

Lényegében nem volt egy rossz előadás, de nyílván jobb lett volna, ha az első sorból nézem végig. Mély nyomot nem hagyott bennem, de a világért sem hagytam volna ki ezt a showt :) Örülök, hogy ha csak egy állomás erejéig is, de részese lehetettem ennek a turnénak ;)

2014.01.14. - Union J - Dublin


A belfasti koncert után átutaztunk Dublinba, hiszen a srácok aznap ott léptek fel az O2-ben este.
Lepakoltunk a szálláson és meg is beszéltük, hogy csak kapunyitásra megyünk oda, mivel úgy is fentre szóló, ülős jegyünk volt, felesleges lett volna egész nap ott várakozni. Elmentünk vásárolni, sétálni, majd a nap további részét a szobában fekve töltöttük, mivel mindketten iszonyat fáradtak voltunk!

Mikor odaértünk a csarnokhoz már nagyon sokan voltak ott, de szerencsére sokat nem kellett várni, és a sorban állás sem volt vészes :D. Befelé a biztonségi őr megállított minket, mert látta, hogy plakát van nálunk és megakarta nézni, nehogy valami "csúnya" legyen ráírva :D

A jegyünk fel szólt a fancba, és ezt nem tudom szebben mondani :D Egy srác kísért fel minket a helyünkre, és ahogy másztunk fel végig röhögtünk, hiszen ez volt az első fentre szólós koncertjegyünk :D A kilátás remek volt és lehetett mindent látni, úgyhogy nem is panaszkodom :D


Az előzenekarok, csak úgy mint az előtte lévő napon borzalmasak voltak...főleg az a 5 Angels vagy kik...A csaj megint a betanult szöveget mondta, miszerint nagyon boldogok, hogy a UKban turnézhatnak...Na igen drága, de ez Írország :D Mindenki röhögött, annyira ciki volt :D Na de ennyit is róluk :D

A srácok koncertje iszonyatosan jó volt, és bár fent ültem ez volt életem egyik legjobb koncertje :D
Azt tudni kell, hogy a Magazines and TV screens tour-nak ez volt a legutolsó állomása, és látszott a fiúkon is, meg a fanokon is, hogy mindenki szomorú. Josh még sírt is az elején egy kicsit :(

A Carry you alatt volt egy fanakció: Egy papírt kellett feltartani, amin az állt "Proud of Union J". A szám után mondták, hogy igazából Ők büszkék ránk, mert nélkülünk ők most sehol nem lennének és nagyon szépen köszönik. :)


Az Amaze me számnál ismét nem jutottunk fel a színpadra, de nem is baj, mivel nagyrészt minden állomáson kislányokat hívtak fel, és ez ezúttal sem volt máshogy: George 4 pikacchunak öltözött kislányt hívott fel, ami tök cuki volt, végig ott voltak mellete :D

A koncert maga fergeteges volt, nekem főleg az utolsó szám tetszett, a Loving you is easy, lehet csak azért mert tudtam, hogy ez az utolsó szám az utolsó állomáson és minden egyes percét kihasználtam :)



Tudom, hogy csak két állomáson vettem részt ezen a turnén, kicsit bánom is, hogy nem mentem többre, de ennek most így kellett lennie. Legalábbb ennyin ott lehettem, ennyivel több lehettem :) Minden esetre alig várom a következő turnéjukat, amin tutira 100%-ban ott leszek :)


2014. április 22., kedd

2014.01.13. - Union J - Belfast


Elnézést, hogy erről csak most írok, de el voltam havazva, sokat dolgoztam stb. De most itt van és elolvashatjátok :)

Most így visszatekintve iszonyatosan szerencsésnek érzem magam, hiszen részt vehettem az első Union J turnén, ráadásul Meet and Greet jeggyel, amiben benne volt az is, hogy részt vehetek a fiúk sound check-jén is, ami iszonyatosan nagy élmény, hiszen ott csak pár rajongó van és a fiúk is jobban rád figyelnek :D Na de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, hogy is kezdődött :)

Belfastba busszal mentünk át Dublinból, ami nem volt hosszú út, de mivel késő este mentünk, már eléggé fáradtak voltunk, amúgy is. Amint Belfastba értünk, eltévedések sora nélkül meg is találtuk a szállást, amitől kicsit tartottam, mivel mindenki negatív kritikát írt róla, de kellemes csalódás volt, amit egy kommentben meg is említettem nekik, és ennek hála kaptunk következő alkalomra egy ingyen éjszakát ;).

Megérkeztünk, lepakoltunk, szokás szerint körbe vettem az emeletes ágyam törölközőkkel és ruhákkal (útálom, ha néznek mások miközben alszom, ez is egy amolyan szokás nálam :D), majd elaludtam.
Másnap a meet and greet csak délután 4-kor volt, ezért egész nap kb. semmit nem csináltam, csak idegeskedtem és készülődtem, de a gyomrom az nagyon nagyon ugrált...Majd amikor eljött az idő, elindultunk, a helyszínen pedig csak várakoztunk.



Sound check and meet and greet:
A sound check nagyon nagy buli volt! :D Bementünk, le akartunk ülni, de ránk szólt a biztonsági őr, hogy "Ne üljetek le lányok, álljatok a színpad elé" :D A fiúk nagyon édesek voltak, mindenki kezében ott volt egy bögre :D Mindenki állt, kivéve Jaymit, ő leült a színpad elé :D
Kb. végig hülyülték az egészet :D George levette a cipőjét és mutogatta a krokodilos zokniját, meg végig ugrált a Union J feiraton :D JJ pedig odaadta a mikrofont a közönségnek, egy srác meg énekelte a Lipsitcket :D
A hangpróba után mondta egy faszi, hogy 10 perc és Meet and greet, ezért áttereltek minket egy másik helységbe, ahol sorba kellett állnunk. Iszonyatosan izgultam, a szívem nagyon gyorsan vert és egyfolytában rágtam a körmöm...nem tudom miért, mivel már előtte kétszer találkoztam velük :D

Igazából annyi volt az egész, hogy bementünk egy szobába, ahol ott álltak és ránk néztek és mosolyogtam meg kiabálták, hogy "Hi" "Hello" stb :D Én csak ott álltam és vigyorogtam :D Aztán, amikor mi kerültünk sorra egyből odaugrottam Josh meg George közé :D Josh kérdezte, hogy "Hi! What's up?" :D Majd a közös képek után látta, hogy még mindig remegek és mondta, hogy "Dont worry!" Majd ölelések következtek, meg kérdezték honnan jöttünk :D Végül pedig Jaymi megkapta a karkötőt, amit én és a barátnőm vettünk neki :D Ez amolyan végtelen jeles karkötő és mindhármunknak van :D Fel is vette azonnal és hordta az egész koncerten :D
Kifelé menet kaptunk nyakbaakaszható VIP cuccot, meg egy pólót jaa és egy óriás poszert is :D




A koncert:
Fergetes volt! Egy meet and greet után egy első soros koncert várt rám! :D Hihetetlen volt, és a show is iszonyat nagy volt! :D Sokat fejlődtek a legutóbbi alkalom óta.


Nem is nagyon tudom leírni szavakkal, hogy milyen volt :D Nekem a kedvencem volt a nyitó szám, a Where are you now, valamint a Roar, amit csak George adott elő :) Éss az utolsó szám, a Loving you is easy :D De az egész show hatalmas volt, főleg, amikor leadták azt a videót, amikor Louis bejutatta őket az X-factorba, valamint a gyermekkori videók :D





A fiúk közül George a legcukibb, egyértelműen :D De a legjobb hangja még mindig Jayminek van :D Ezt be is bizonyította, amikor előadta a "Listen" című számot :D
De tényleg nem is tudom leírni szavakkal, hogy milyen volt ez az egész :D Csak javasolni tudom, hogy a legközelebbi turnén mindenki menjen el legalább egy koncertjükre!