2012. december 26., szerda

My Jepic 2012 :)


It was a Jepic 2012 :)

Miért pont Jepic 2012? Nos, ez az év számomra egy új kezdet volt, de szó szerint év elején egy új dolog vette kezdetét az életemben, ami kihatással volt a további részére, ezért lett ez az év Jepic 2012 :).
Rengeteg álmom vált valóra, rengeteg új helyre jutottam el, ahova soha nem képzeltem, hogy eljutok. Új barátokat szereztem, újabb embereket ismertem meg, új élményekkel gazdagodtam, és nem utolsó sorban úgy érzem, hogy teljesen más szemszögből látom most a világot, mint tavaly, teljesen új célokat tűztem ki magam elé. 
Új együtteseket ismertem meg, aminek nagyon örülök, hiszen végre eltűnt a beszűkült látásterem, nyitott lettem a világra, ami nálam nagyon nagy fejlődés :) Benne voltunk a Popcornba is, ami nagyon nagy élmény volt, mert sosem hittem volna, hogy benne leszek egy újságban :)
Ez az év fantasztikus volt, mondhatnám úgy is, hogy „Awesome”, de a következő év még jobb lesz, hiszen ez csak a kezdet volt :). Nem állunk le, folytatjuk, a következő évet egyenesen Dublinból nyitjuk meg :)

Rengeteg levelet kaptam, miután hazaértem Írországból, valamint a cikk megjelenése után is, ami nagyon sok energiát is adott, ezt köszönöm nektek :) Ugyan is, tény, hogy a sok pozitív dolog után, rengeteg negatív hatás éri az embert, ami rám 100%-ban igaz volt, miután hazaértem…Egyik rossz dolog jött a másik után, egyre több stressz és negatív hatás ért, igyekeztem nem kimutatni, de volt, hogy elszakadt a cérna…de mindezek ellenére mindig volt valami, ami tartotta bennem a lelket, ez nem más mind ez a két lökött :)

Na de, akkor most nézzük milyen is volt a 2012-es évem :)


2012. január 15. – Jedward – Vienna – Arena Wien – Bővebben ITT
Ez volt az a nap, amikor megváltozott minden.  Úgy mentem el erre a koncertre, hogy csak Nettit kísérem el, mert Ő vett rá, hogy menjek ki Vele. Én ki nem állhattam ezt a két srácot, nagyon nem szerettem Őket, de az órákig tartó fagyoskodás és tolakodás után minden megváltozott. Szó szerint szerelem volt első látásra: Amikor megjelentek a színpadon eltűnt a gyűlölet és a helyébe a végtelen szeretet lépett. Azóta Ők az első számú fiú banda az életemben, értük bármit megtennék :)


Tudom, az emberek mit gondolnak, én is így voltam ezzel, de Őket addig tényleg nem lehet megérteni, amíg nem látod Őket előben :)





2012. február 11 - 12. – Netti’s birthday
Netti szülinapját ünnepeltük a közös ismerőseinkkel, majd elmentünk együtt iszogatni. Tőlem egy Jedward-ös párnát kapott , aminek nagyon örült :) Másnap egy csomót hülyéskedtünk és ekkor kezdtünk el videónaplókat gyártani :)



2012. február – Kékestető
A nagymamám minden évben Kékestetőn tölt pár hetet, ilyenkor mindig meglátogatom én is, ez általában télre esik :D. Szeretem Kékestetőt, a sok havat, a túrázásokat és a téli havas erdőt :)


2012. március 17-18. – Jepic weekend with Netti
Ez volt az a hétvége, amit Nettinél töltöttem és végig röhögtük az egészet, már fájt a hasunk a sok röhögéstől.  Videókat néztünk, este kimentünk a „városba”, iszogattunk, majd a fiúknak írogattunk twitteren minden hülyeséget :D


2012. április 6-7. – Blonde days 
Hazautaztam Szombathelyre meglátogatni a családomat, majd este elmentünk unokatesómmal bulizni, ami eléggé jóra sikeredett :D 







2012. május 1-2. – Killerpilze - Vienna  - Bővebben ITT.
A fiúk ismét Bécsben léptek fel egy fesztiválon, ezért nem is volt kérdés, hogy megyünk e vagy sem. Iszonyat jó volt Őket viszont látni, jó fejek voltak, emlékeztek ránk és ismét rengeteget beszélgettünk Velük. Másnap pedig ismét ellátogattunk a kastélyhoz, majd a Präterhez, ahol egész délután fetrengtünk a fűben és zenét hallgattunk hangosan és röhögtünk mindenen.








2012. május 18. – Killerpilze – Berlin - Bővebben ITT.
Nem bírtunk leállni, ismét futottunk a fiúk után, ezúttal Berlinbe :D A nap eléggé zsúfoltra sikeredett a munka, valamint egy tanfolyam miatt, de elértük a délutáni gépet, így este már a fiúkkal együtt tomboltunk Berlinben a Comet clubban :D A buli, annyira nagyra sikeredett, hogy az utolsó számot már a fiúkkal tombolva töltöttük a színpadon :D Másnap megnéztük Berlint, majd késő délután felé kifeküdtünk egy parkban a fűre és ott hülyültünk, videókat készítettünk és énekeltünk :D





2012. június 22. – Jedward & The Wanted – Croke Park – Dublin: Bővebben ITT és ITT. 
Jegy nélkül érkeztünk a csarnokhoz, egész nap fagyoskodtunk, de kitartottunk abban a reményben, hogy valaki megsajnál minket és beenged…És megérte, mert egy nagyon aranyos brit csaj fél áron eladta nekünk a jegyeit, így együtt tudtunk tombolni a fiúkkal egyenesen az első sorból :)

Ezúton is még egyszer szeretnénk megköszönni az összes staff-nak a segítségét, mert ha akkor és ott ők nem segítenek, akkor a fiúk nem tudták volna a későbbiekben, hogy kik is vagyunk.
Köszönjük:
- A beengedő biztonsági bácsinak, mert ha ő nincs, akkor nem kapjuk meg a két legjobb helyre szólójegyet.
- A brit csajszinak, aki megsajnált minket és féláron odaadta a két jegyet
- Gary 492 – nek, aki nélkül a fiúk soha, de soha nem kapták volna meg az ajándékot
- A fő bizti őrnek, aki végül elvitte a fiúknak az ajándékot és mindent megtett, hogy igen is megkapják
És nem mellesleg ez volt az a nap, aminek hatására megszerettem a The Wanted nevű formációt is :) Imádtam minden másodpercet ott, életem egyik legszebb napja volt.




2012. június 24. – Jedward – Cork – Live At the Marquee - Bővebben ITT.
Cork egy kisváros Írországban, de még is számomra óriási emlékek helyszíne. Ugyan is itt öleltek meg minket először, itt beszélgettünk Velük személyesen először és itt készültek el az első közös képek.
A fiúk iszonyat aranyosak, közvetlenek és kedvesek voltak. Mondták, hogy megkapták az ajándékokat, a pólót és a rubik kockát is, amit John csak „crazy thing”-ként emlegetett. El sem hittem, egy álom vált valóra, ugyan akkor egy kellemes csalódás ért, ugyan is, rájöttem, hogy minden bandának így kellene bánnia a rajongóival, mint nekik…megbecsülni és értékelni a tetteiket. Mi ezt kaptuk Johntól és Edtől, nagyon, de nagyon megszeretgettek minket, amikor közöltük, hogy csak miattuk utaztunk ennyit.
A koncert maga nagyon jó volt, a hangulat is fergeteges volt, mint mindig :)






2012. június 25-27. – Írország városnézés - Bővebben ITT. 
A sok Jedwardözés után ideje volt megnézni a fiúk otthonát, Dublint :) A külváros riasztó részéhez képest kellemes csalódás volt a belváros szépsége és nyugalma. Megnéztünk minden lényeges dolgot, rengeteget nevettünk és képeket csináltunk. A tengerpartra is lementünk, de mivel apály volt, nem volt ott a tenger :D





2012. június 28. – Jedward dedikálás – Dublin – HMV - Bővebben ITT
Mivel pont a kint létünk alatt jelent meg a CD, ezért el tudtunk menni a dedikálásra is. A CD-t napokkal előtte megvettük, majd a nagy napon kimentünk a HMV-hez villamossal, beálltunk a sorba, majd amikor sorra kerültünk már mosolyogva fogadtak a fiúk (amikor sorra kerültünk pont a „How did you know?” ment a háttérben), majd ölelések tengere után közöltük Edwardel, hogy kik vagyunk Ő meg ezer wattos mosollyal közölte, hogy tudja és emlékszik és még mondtuk neki, hogy csak miattuk vagyunk itt két hetet, és erre egy olyan aranyos kis Edwardös tátott szájas vigyort vágott le, hogy muszáj volt megölelnünk, ő meg bújt, mint egy kiscica. Majd közös kép és már lökött is ki a bizti őr, szegény Ed meg boci szemekkel nézett utánunk, láttuk rajta, hogy még szeretne beszélgetni, de nagy volt a sor úgy hogy mentünk vissza. 





2012. június 30. – Jedward – Cork – Live at the Marquee - Bővebben ITT.
Dedikálás után visszatértünk Corkba, ahol ismét egy koncert várt ránk. A koncert napján kimentünk a sátorhoz, majd megjelentek a fiúk, ezúttal nem jöttek ki, de találkozunk a Momma Jedward-el, aki iszonyat édes volt, összegyűjtötte az ajándékokat és bevitte a fiúknak.A koncert maga fergeteges volt, Edward felismert minket, vmit mondani is akart, de John beleszólt, de utána odajött többször is és fogta a kezünket. Szerintem eddig ez volt a legjobb koncert :)





2012. július 7. – Jedward – Dortmund – Westfalenhallen - Bővebben ITT.
Írorság után célba vettük Némethont :) A város maga iszonyat tetszett, szép volt, nyugodt, békés, a szállásunk is jó volt. A koncert napján kimentünk a csarnokhoz, hát a németek borzalmasak voltak, de szerencsére ott voltak az ír fanok is szóval volt színvonal :D A koncert óriási volt, a fiúk ennivalóak voltak, mint mindig.








2012. augusztus – Popcorn magazin
Az ebben a hónapban megjelent popcornban egy kétoldalas cikket írtak rólunk és az Írországi kalandjainkról :)



2012. augusztus 8-9. – Dorka’s birthday
Barátnőnk, Dóri szülinapját ünnepeltük meg szűk Alien-es körben :) Nagyon jó volt csajok ^^


2012. augusztus 19. – Croatia
Nagymamámmal és két unokatestvéremmel ellátogattunk egy napra Horvátországba nyaralni, fürödni és szórakozni. Nagyon jó nap volt.


2012. december 15 – 16. – Család látogatás
Végre ismét haza tudtam menni Szombathelyre, aminek nagyon örültem, mert már nyár óta nem láttam a családomat. Végig látogattam mindenkit, majd édesapámmal elmentem vásárolgatni. Nagyon jól éreztem magam és remélem hamarosan ismét hazajutok :)




Felejthetetlen évem volt az biztos és remélem, hogy a 2013-as ennél jobb lesz és minden cél, amit kitűztem magam elé az valóra válik :)





2012. december 25., kedd

Merry Christmas!!


Szeretnék:
Boldog karácsonyt kívánni a családomnak, minden kedves ismerősömnek, barátomnak, olvasómnak és kollégámnak!
És nem utolsó sorban Merry Jedmas minden kedves és imádnivaló Jedward rajongónak ^^

Netta