2011. július 9., szombat

2011. július 7 - Harry Potter and the Deathly Hallows part II. premier LIVE in London


Sziasztok :)
Mondanom sem kell, életem óriási álma várt valóra ezzel az egésszel, iszen az első résznél elterveztem, 2001-ben, hogy kimegyek az utolsó premierre, és lám, eljött a nagy nap és igen, ott voltam :) Nem adtam fel, ott voltam, átéltem, imádtam :) Harcoltam az álmomért, még akkor is, ha 10 évet kellett várnom rá! 

(Az összes videó saját!!!! Kivéve a lenti vonal alattiakat)






A premierről: 2011. július 7. – 12 óra csövezés, első sor, sikítozás, kordon bontás, szakadó eső

Én és Netti reggel 8 körül értünk ki a Trafalgar térre, ahol már javában, becslésem szerint, több, mint 1000 ember várakozott. Mivel mi előző nap kaptunk karszalagot, ezért lemehettünk a térre, ami tényleg az egyik legjobb hely volt, hiszen itt volt a vörös szőnyeg, a színpad, a kivetítő és minden díszlet. 






Először nem akartunk lemenni ehhez a részhez, mert mi ott akartunk állni, ahol majd kiszállnak a kocsiból, de sajnos ez nem jött össze. Minden karszalag nélküli rajongó mondta nekünk, hogy mindenképpen a térre menjünk le, mert az a legjobb hely, ott tutira körbe fognak menni stb. stb. Mikor köbe néztünk és láttuk, hogy a tér körül már valóban nincs esélyünk, hallgattunk a jó tanácsra és lementünk a térre, ahol volt egy első soros rész (közvetlen a levonuló lépcső mellett), ahol még nem nyitották meg a kordont, ezért Nettivel beálltunk a tömegbe, hogy ha megnyitják, akkor tutira elől álljunk. Majd 3 óra tömény tolakodás, nyomorgás, harcolás, versengés következett, szakadó esőben !!!! Hihetetlenül hideg volt, és agyon áztunk, majd fújt a szél is. Remegtem, éhes voltam, szomjas, de nem érdekelt, csak az első sorra koncentráltam. Mellettem állt egy kanadai csaj, az totál hülye volt! 1 percig se szorongott, amikor már beszóltak, hogy álljunk arrébb, mert megfullad a csaj -.- Ennyitől mondom? Ennyitől??? Ez még nem járt Prágában :D
Végül dél körül megnyitották azt a kordont és mi futottunk szokás szerint. A lényeg az, hogy sikerült is beállni az első sorba, de ez nem az az első sor volt :D Az első sor az el volt kerítve valami verseny győzteseinek. Lényegtelen, de láttunk mindent :D Irtó jó volt! 





Majd ezután következett 3 óra tömény unalom, agyon ázás, fagyoskodás, várakozás. MAJD megjelent az első kamera :D És utána a többi egymás után. Több sem kellett, előkaptuk a magyar zászlót és minden kamerásnak/fotósnak mutogattuk és sikítottunk :D Megjöttek a magyarok címszó alatt :D 
Ezután beálltak elénk annak a versenynek a győztesei, kb. 20 ember. Totál kiakadtunk, nem láttunk semmit. Elkezdtem szépen hangosan káromkodni magyarul, mire egy szintén magyar fotós srác odajött, feltartottuk a magyar zászlót, mondta, hogy ’Nagy mosolyt lányok’ és lefényképezett minket, majd elment :D

A premier előtt rengeteg jelenetet adtak be az új részből és az előzetest szinte percenként leadták :) Ekkor persze mindenki skított, főleg, amikor Harry lerántja Voldemortot. Annyira jó volt, hihetetlen :)

Ezután megjelent az első kocsi, abból egy neve nincs alak szállt ki, lényegtelen :D Majd a második autó és kiszállt RUPERT GRINT :D Nekem és Nettinek több sem kellett, felültünk a kordonra és torkunk szakadtából üvöltöztük, hogy „RUPERT” és persze a tömeggel együtt, hogy „WEASLY! WEASLEY! WEASLY! WEASLEY!” Rupert meg csak állt ott, nem tudott megszólalni sem, csak mosolygott. Nagyon nagyon aranyos volt :) Ezután aláírást osztott az úttestnél, majd feljött a lépcsőre, megállt, integett, mi meg torkunk szakadtából üvöltöztünk :D Hozzáteszem, én és Netti voltunk a leghangosabbak :D És Rupert odanézett és mosolygott :D Nagyon édes volt ^^  Teljesen megszerettem.



Saját videó

Ezután elkezdtek pörögni az események. Inkább csak azokat írnám le, amik számomra voltak fontosak, mert különben sosem érne véget ez a beszámoló :D


Utána érkezett MATTHEW LEWIS (Neville). Igazából sikítoztunk meg minden, de annyira nem sztárolta senki :D Osztott aláírást, utána feljött ő is a lépcsőn, majd interjúra a színpadra :D.



Aki számomra nagyon fontos volt, az Tom Felton ^^ (Aki nem tudná: Draco Malfoy). Hihetetlenül imádom, szeretem Tom Feltont. Iszonyatosan jól alakítja Malfoyt :) Ráírták a szerepet, de komolyan :D Na szóval, elszakadtunk a helyünkről és beálltunk máshová. Igazából az a hely, szerintem sokkal jobb volt, de Netti mondta, hogy Ő inkább visszamegy a másikhoz. Mondom jó, én itt maradok akkor is. Beálltam, majd balra néztem a lépcsőre és ott állt TOM FELTON :D Elkezdtem sikítozni, ordítozni stb :D Teljesen kikeltem magamból :D Egyszer csak Nett ivisszafutott és együtt sikítoztunk és vártuk, hogy Tom arra jöjjön és jött :D Fénykép, videó :D Aláírást sajnos nem kaptunk, de hihetetlen érzés volt, hogy igen ott állt előttem 10 cm-re :D Ezután drágaságunk felment a színpadra interjút adni és pont úgy állt, hogy ránk látott :D Mi meg elővettük a zászlót és ezerrel üvöltöztünk, hogy Tom :D Nagyon nagyon jó volt :D Irtó helyes és édes ^^




Saját videó


Ezután megint elszakadtunk a helyünkről és elfutottunk a kőfalig, és ott integettünk JAMES PHELPSnek, aki az úttest túloldalán osztott aláírást :D Odakiabáltunk neki és odafordult és mosolygott. Istenem, annyira édes volt :D Hogy lehet valaki ennyire szeretni való? Az ikertestvérével együtt óriási love :D Később ők is feljöttek a lépcsőre, majd végig a vörös szőnyegen fotózták Őket, mi meg üvöltöztünk, hogy jöjjenek oda :D De olyan édesek voltak, mert odajöttek, majd elfutottak, de mondták, hogy visszajönnek nyugi :D JAMES & OLIVER PHELPS <3





Saját videó


Ezután még nagyon sokan jöttek, pl. Dumbledor, Hagrid,  Bill (nem a Kaulitz), Bimba professzor, Malfoy anyuka, Malfoy apuka, rendezők, producerek stb






 Megjelent BONNIE WRIGHT (Ginny Weasley), akiről azt hittem, hogy biztos nagyon aranyos és kedved…de kicsit csalódtam, amikor fapofával kezdett aláírásokat osztani, egyetlen mosoly nélkül =/. Kiabálták neki, hogy „Bonnie! Bonnie! Bonnie!” De se egy mosoly, semmi =/



Később befutott EMMA WATSON is. Először ment aláírást osztani az úttesthez, majd hozzánk a kőfalhoz. Sajnos tőle sem kaptam aláírást, de eléggé közel voltam :). Kicsit erőltetett csaj, igazából nagyon megjátssza magát. Nem csalódtam benne, Ő mindig ilyen volt :D A vörös szőnyegen is végig osztott aláírást, nagyon közvetlen csajszi :)





Saját videó



Később megjelent RALPH FIENNES, azaz Lord Voldemort :D Nagyon nem osztott aláírást, inkább ördögien gonosz tekintettel végig ment a vörös szőnyegen :D


 Mr. Weasleyben kicsit csalódtam. Kiszállt a kocsiból, ingetetett meg lelkesített minket, aztán elfordult és beszélt tovább. Igazából ennyi :D Aláírást sem nagyon osztott. De jót röhögtem rajta :D



Lupin prof. Nagyon jó fej volt :D Irtó aranyos, kedves, közvetlen ^^ Kicsit meglepődtem, mert én fiatalabbnak hittem. Bár ez nem gond :)



Saját videó



Mikor McGalagony megjelent, akkor Nettinek mondtam, hogy „Ez az öreg nő meg mit keres ott? Minek engedik be oda?” xD Aztán ránéztem és „Oh, hogy ő McGalagony” xD Tisztára égő volt x) Nagyon kis öreg, de tök jó fej :D Felment a lépcsőre és ott integetett két kézzel :D Belopta magát a szívembe :D


Majd jött HELENA BONHAM CARTER (Bellatrix Lestange). Na ezt a nőt én imádom! Iszonyatosan ráillik Bellatrix szerepe :D A legjoan eltalált színésznő!! Ott kiabáltuk, hogy We love you Helena stb :D Imádnivaló hölgyemény :D



ALAN RICKMAN (Severus Snape, avagy Mo.-n: Piton), na ő nem volt csalódás :D Csak nagyon furcsa élőben. Olyan őszes és idős. De kiköpött Piton :D



Majd megjelent DANIEL RADCLIFFE, aki úgy elrohant a fanok elől, hogy senki észre sem vette. Kiszállt a kocsiból, se aláírás, se semmi. Egyből felment  lépcsőre, majd ott vigyorgozz, majd fotózás és végül az interjú. Kicsit rosszul esett, mivel én szeretem Danielt, egy időben ő volt a kedvencem. Rossz volt, hogy egy normális képet sem tudtam csinálni róla =(





J.K.ROWLING, aki nélkül semmi nem lenne, irtó aranyos, közvetlen. Igaz eléggé távolságtartó volt, bár szerintem csak még nem dolgozta fel, hogy úristen, ha ő nincs, akkor ez az egész nem is létezne. Látszott rajta, hogy szomorú, mert vége, el is sírta magát később.



Saját videó



Ezután J.K.Rowlingal és Daniellel volt közös interjú a színpadon. Daniel megölelt Jo-t és fordítva. Irtó édesek voltak. 



Mi meg Nettivel visszafutottunk a kőfalhoz, mert láttuk Tomot megint :D Meg Rupertet :D Rupert olyan édes volt! Visszajött még aláírást osztani és ekkor volt az, hogy egy karnyújtásnyira állt tőlem *-* Istenem, majdnem rosszul lettem :D Imádom azt az embert *-* 

Saját videó

Végül! Daniel, Emma, Rupert, Jo és a rendezők felálltak a színpadra és búcsúbeszédet és köszönő beszédet mondtak. David mondta, hogy „Ma este, itt lezárul a történet. Vége.” Ekkor tört el a mécses, elkezdtem sírni, de egyre jobban. Olyan rossz volt, hihetetlen =( Éreztem, hogy vége és amikor ők is mondták, hogy ez ma este lezárul stb, akkor teljesen ki voltam már =(

Ezután még a trióról csináltak képeket. Majd Daniel eltűnt, Emma és Rupert pedig beszállt 1-1 kocsiba és elmentek. Ki tudja hová.

Saját videó




Saját videó



Daniel szerint, nincs vége, mert bármikor megnézhetjük a filmeket, de az akkor sem ugyanaz, mert most nincs mit várni…nem lesz több ilyen alkalom, hogy kimehetek egy premierre =( Vége. Lezárult. Nincs többé =(

Köszönöm J.K.Rowlingnak ezt a 10 évet, hogy volt min felnőnöm, volt mit várnom, de legfőképpen azt, hogy megmutatta, olvasni igenis jó és izgalmas. Köszönöm a varázsvilágot! Hogy elvitt egy másik világba, egy varázslatos helyre, ahol minden lehetséges. Köszönök mindent! Imádtam Harry Potter világában felnőni. Ez volt a legcsodásabb gyerekkor, a legcsodásabb 10 év! Megsirattam ott és akkor és 1 hét múlva is megfogom. Lezárul egy fejezet örökre…

A legjobban annak örülök még is, hogy úgy sikerült lezárnom, ahogyan 10 éve én azt elterveztem ^^ Valóra vált egy álmom, amit az első rész óta tervezek és várok, hihetetlen élmény volt! Nem tudok mit mondani, képtelen vagyok szavakba önteni ezt az egész érzést.

Örülök, hogy megkaptam a lehetőséget, hogy ott lehettem és átélhettem, hogy láthattam Őket.
Köszönöm J.K.Rowling, hogy varázslatossá tetted az életem!


ÉS KÖSZÖNÖM ANYUKÁMNAK, AMIÉRT 2001-BEN HAZAHOZTA VIDEÓKAZETTÁN A FILMET :D

It All Ends Here

Thank you so much!

--------------------------------------------------------------------------------

Akkor most jöjjenek NEM saját videók is :D







London - 2011.07.05-08


Sziasztok!

A PREMIERRŐL A BEJEGYZÉS ITT TALÁLHATÓ (Kattints az ITT szóra)

Ismét visszatértem, ezúttal Nettivel :D Csak és kizárólag a Harry Potter and the Deathly Hallows part II. premier miatt. De erről nem ebben a bejegyzésben számolok be, hanem egy külön részt szántam neki :)

Július 5.: Utazás, utazás, utazás
Ezen a napon hajnali 04:15-re mentem dolgozni :D Mondanom sem kell, irtó korán keltem. Szerencsére aznap csak 5 órát kellett dolgoznom, majd rohantam haza, készülődtünk és mentünk is a buszállomásra, ugyan is a repülőgépünk Pozsonyból indult. A busz 16:00-kor gurult ki a budapesti FTC stadion elől és pontosan 18:45-kor érkezett meg Pozsonyba. (Btw. Mindenkinek ajánlom az Orangeways buszt. Irtó olcsó és kényelmes, ingyen ital van rajta és még filmet is vetítenek :D). 
Miután leszálltunk a buszról hívtunk egy taxit, ami kivitt mindeket a pozsonyi repülőtérre. Ez a reptér nem valami nagy, de nekem nagyon tetszett :D Hangulatos, bár a káosz ott is meg volt.
A repülő út viszonylag jó volt, csak eléggé hangos volt a gép :D A repülő London – Stansted repterére szállt le, 22:00-kor (londoni idő szerint). Innen busszal mentünk be London belvárosába, majd onnan metróval az első szállásunkra. Na arra a szállásra én többet nem megyek! Borzalmas! Szét akar esni, az ágyak nincsenek rögzítve, a szemedbe hullik a vakolat és fuj volt az egész! Ráadásul a szobatársaink is no comment! Szerencse, hogy csak egy fél éjszakát töltöttünk ott el =/ Ja igen és ha valaki lehőzta a wc-t, akkor megébredtünk, mert olyan hangosan folyt le a víz -.-








Július 6.: Városnézés
Reggel, amint lehetett elhagytuk a szállást! Se én, sem Netti nem bírtunk ott tovább maradni. Borzalmas volt, de tényleg! Undorító egy hely =/ 
Elmentünk reggelizni a közeli Subway-be, majd elindultunk felfedezni Londont, immáron negyedszerre :D 
Első utunk a Hyde Parkba vezetett, ahol fél óra bolyongás után találtuk meg a Pán Péter szobrot :D Már régóta megakartam nézni, és nagyon boldog voltam ^^ 




Utána elmentünk a Sherlock Holmes museum-hoz, ahol csináltunk pár képet, majd tovább indultunk a King’s crossra, ahol csináltunk képet a 9 és ¾-ik vágánynál :D 









Ezután lementünk a Temze partra megnézni a Parlamentet, a Big Bent, a London Eye-t, a Westminster hidat és a Westminster apátságot. Ekkor óriási vihar támadt, erős széllel, szakadó esővel stb. Megbeszéltük, hogy gyorsan el kellene menni a metróhoz és el a múzeumba, azonban pont elállt az eső mire odaértünk az aluljáróhoz :D Tipikus :D. 
De maradtunk a tervnél, elmentünk a National History Museumba, ahol levolt zárva a Rexi =( eg az egész dino részleg =( Eléggé elkeseredtem, mert ez a kedvenc múzeumom és csak ez miatt. De azért, nem volt rossz így sem :). 




A múzeum után elmentünk szállást cserélni. Ez a második szállásunk ezerszer jobb volt! Igaz, hogy egy 21 ágyas szobában voltunk, de maga az épület jó állapotban volt, a szobatársaink normálisak és megbízhatóak voltak! Háromemeletes ágyak voltak, és persze én kaptam felülre az ágyam :D Alattam 2 japán srác aludt, Netti meg felköltözött hozzám :D Vicces volt, főleg éjszaka meg hajnalban, amikor felkeltünk és lementünk :D Ezenkívül volt ott két német csaj, egy mutáns fejű srác, két angol srác… a többieket nem tudom. De jó volt :D

A szállás után elmentünk a Buckingham palotához, majd a St. James Parkhoz ^^ Kedvenc hely, imádom ^^




Mindezek után mentünk el a Trafalgar térre, ahol sokkolt a látvány, hogy a premierre ott várnak már vagy 500an =/ Totál beijedtünk! Úrrá lett rajtunk a pánik. Láttuk, hogy osztanak valami karszalagot annak, aki ott akar aludni….mi nem akartunk, de kértünk, mert csak azzal lehetett lemenni a térre :D Utóbb derült ki, hogy ez irtó jó ötlet volt :D. 
Kicsit ott maradtunk, csináltunk képeket, majd elmentünk az Adam streethez :D Utána megnéztük az Australia House-t, majd bevásároltunk, visszamentünk a szállásra, hajat mostunk és aludtunk.





Július 7.: Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész premier

LÁSD ITT (Kattints az ITT szóra)

Július 8.: Hazaút
A gépünk 6:30-kor szállt fel London-Stanstedről. Nehezen, de ott hagytuk Londont. Nagyon fájt a szívem, mindig nagyon nehezen hagyom ott. Irtóra szeretem, szinte az otthonom. Ezek után meg még jobban kötődöm hozzá. Remélem minél hamarabb viszont láthatom.





2011. június 24., péntek

It All Ends Here

1. Harry Potter and the Sorcerer's Stone (Harry Potter és a Bölcsek Köve):
Yes. The magic begins. When I saw this part first I fell in love with the story. Totally Magic and Mistery. This world is an other world. You have to feel this world from tip to toe to experience it. After I watched the film, I got the books ^^

Igen. A varázslat elkezdődött. Amikor legelőször láttam a filmet teljesen beleszerettem. Varázslat és rejtély. Imádom. Ez a világ egy más világ, ami azonnal magával ragadott.
Muszéj érezned ezt az egészet, ahhoz, hogy igazán, de tényleg igazán át tudd élni! Aki csak a filmeket látta az úgy sem érti miről beszélek :)



2. Harry Potter and the Chamber of Secrets (Harry Potter és a Titkok Kamrája): 
I was really waiting for this movie and it wasn't a disappointment :). The movie is great and it follows the book ^^When I got the second book I screamed and bounced ^^

Annak idején nagyon-nagyon vártam ezt a filmet és nem volt csalódás. Nagyon-nagyon tetszett, követi a könyvet is :) Emlékszem, amikor megkaptam ezt a részt könyvben...Sikítoztam és ugráltam örömömben :). Ezt a Harry Potter filmet láttam először a moziban :) Kétszer is ^^



3. Harry Potter and the Prisoner of Azkaban (Harry Potter és az Azkabani Fogoly):
First it was my favourite Harry Potter book :) Very amazing part. And the best thing that Harry find one of his family member and he is very happy and I'm happy with him :) Harry knows his first love. When I read the book I smiled and cried a lot.
The movie...yes...the movie wasn't too great. It's not follow the book and the story. I think it is like and other story...but I love it, like a separate story :)
At the begin you believe that Sirius Black is bad :) J.K. Rowling is amazing :)
I'm too fanatic, I saw this part 10 times at the cinema x)

Először ez volt a kedvenc Harry Potter könyvem. Az a legjobb benne, hogy Harry megtalálja az egyik családtagját és teljesen boldog, mert tudja, hogy nincs egyedül és van, aki támogatja. Mellesleg Harry itt ismeri meg első szerelmét. Amikor olvastam, akkor egyfolytában mosolyogtam és sírtam is. Imádom :) Az elején mindenki elhiszi, hogy Sirius Black gonosz. J.K.Rowling nagyszerű :)
A film, hát igen, nem lett túl jó. Szinte alig követi valamiben a könyvet. De imádom, csak olyan, mintha egy teljesen más történet lenne.
Itt nagyon fanatikus voltam, ezért ezt a részt kb. 10x megnéztem a moziban :)



4. Harry Potter and the Goblet Of Fire (Harry Potter és a Tűz Serlege):
AMAZING BOOK AND THE SECOND GREATEST HRRY POTTER FILM.
Very exciting. The Triwizard Tournament is a very good idea and Harry knows how his parents died.Voldemort come back. Harry tries to be closer to Cho. I can not tell you how much I love this part!!!
A legjobb könyv és a legjobb film, ami lett! Imádom!
A trimágus tusa, Harry megtudja hogyan haltak meg a szülei, próbál közelebb kerülni Cho-hoz, Voldemort visszatér. Ez az egész rész egy fordulópont. Imádom.



5. Harry Potter and the Order of the Phoenix (Harry Potter és a Főnix Rendje):
I remember when I got this book. I went with my friends to the cinema to whatch "Nemo" and I couldn't
concentrate to the cartoon 'coz I wanted to read Harry Potter :D After the cinema I ran to home and read all night and all next day ^^
I love this book. It shows that nobody believes to Harry except his friends. But he doesn't get cold feet.
He got his first kiss, tries to help to his godfather but he lose him forever. It is a very big traume for him but it's very important scene 'coz he needs a lots of power to kill Voldemort.

Emlékszem, amikor megkaptam ezt a könyvet. Moziba mentem a barátaimmal, hogy megnézzük a "Némó nyomában"-t, de nem tudtam rá figyelni, mert egész végig az járt a fejemben, hogy Harry Pottert akarok olvasni :D A mozi után futottam haza és egész éjjel és másnap olvastam.
Szeretem ezt a könyvet. Harry megkapja az első csókját, ismét megbizonyosodik, hogy a barátaira bármikor számíthat, elveszíti a keresztapját örökre, ami fontos, mert különben nem lenne elég ereje a Voldemort elleni harcban.



6. Harry Potter and the Half blood prince (Harry Potter és a Félvér Herceg):
I adore the book, but the movie wasn't too good. The book is full of adventures and magic places but the movie...I don't know. But the most important that the book is marvellous and fantastic!
Harry knows Voldemort's past 'coz he wants to be a match for him. He knows what Voldemord did with himself to live forever. And everybody believes that Piton...pssszt :) Someody didn't read the book :)

Imádom  könyvet, de a film nem lett valami meggyőző. A könyv tele van kalanddal és izgalommal, de a film ezt nem mutatja be.
De a legfontosabb, hogy a könyv az bámulatos és fantasztikus! Harry megismeri Voldemort múltját, hogy le tudja győzni. Megtudja mit tett Voldemort, hogy biztosan soha ne haljon meg. Mindenki elhiszi, hogy Piton ...de erről még pssszt, valaki még nem tudja a történet teljes végét :)




7. Harry Potter and the Deathly Hallows (Harry Potter és a Halál Ereklyéi):
It All Ends Here...But I don't wanna =(
ABSOLUTELY THE FAVOURITE PART AND FAVOURITE MOOVIE!
I adore the book and the movie too! The favourite part ever!
I can not tell you how much I love this part! The end, the really end of th story. But I don't wanna talk about it because the second part is not showned yet. 
I was very happy 'coz they did it 2 parts so everything is showned! Every movement, every breath, every thought, every every!
When I got the book I read it all day and I finished it ^^
I fell in love with this book! Everybody has to read it! It's compulsory :D J.K.Rowling! Respect ^^ I'll cry the whole movie.

Minden itt ér véget...De én ezt nem akarom =(
El kell mondanom, hogy TELJES MÉRTÉKBEN EZ A KEDVENC RÉSZEM ÉS A KEDVENC HARRY POTTER FILMEM. Nem tudom elmondani, mennyire, de mennyire szeretem. Ez a vége, a teljes vége a történetnek.
De nem akarok erről beszélni, mert még nem mutatták be és vannak, akik nem olvasták a könyvet. 
Nagyon örülök, hogy két részben forgatták le a filmet, mert így tényleg minden benne van. Minden minden! Minden mozzanat, lélegzet és gondolat.
Amikor megkaptam ezt a részt könyvben, egész nap ezt olvastam és egy nap alatt végeztem vele.
Teljesen beleszerettem ebbe a könyvbe. Mindenkinek el kell olvasnia! Kötelező :D Azt most mondom, hogy végig fogom sírni az egészet.







Én a Harry Potteren nőttem fel. Gyakorlatilag 9 éve szeretem, 6-as korom óta. Végig kísérte az általános iskolai és középiskolai életemet és a mai napig meghatározó elem az életemben. Ahogyan Netti mondta: "Nekem a Harry Potter olyan, mint zenében a Tokio Hotel." Egyszerűen kell, szükségem van rá. Szeretem.
Furcsa lesz, hogy ezek után, nem lesz egy újabb rész belőle, amit várhatok akár könyvben, akár filmben. Mindig vártam az újabb és újabb részt és az elsők között voltam akik megvették az aktuális könyvet/mozijegyet. Hihetetlenül fog hiányozni =( Borzalmasan rossz lesz. Véget ér egy rész az életemben, lezárul. Hiányozni fog. Nem tudok mit mondani, egyszerűen rossz =( Már az előzetesen sírtam. És mikor kijött a 7.rész 1. része az sem volt jobb miután megnéztem. Az volt bennem, hogy még egy ilyen alkalom, 1!! És most már csak pár hét van eddig az egy alkalomig. Ezért arra gondoltam még akkor, 9 éve, hogy ezt az utolsót valamivel fel kell turbózni :)... Folyt. köv. ^^

2011. június 23., csütörtök

What London means to me


When you're talking about London...then I'm thinking about....

McFly

Busted

Mind The Gap 




Tube map


The next stop is South Kensington. You can change the district line :D  I memorised it
Tower Bridge

British Airways

Harry Potter

River bank

Buckingham Palace

National History Museum

King's Cross

Westminster bridge, Big Ben, Parliament

Sherlock Holmes



St. James's Park